Két hónap alatt hatalmasat változott a világ, januárban ugyanis még arról írhattunk, hogy korábban a forint elleni spekulációs támadás kivédése érdekében megemelt jegybanki alapkamat további csökkentésére van kilátás (ami jótékonyan hatott volna a kötvényárfolyamokra is), azonban ez a feltevés azóta gyökeresen megváltozott. A 10 éves államkötvények hozamai időközben ugyanis még a tavaly októberi magasságokat is áttörték, a befektetők elfordulása a forint eszközöktől pedig történelmi mélypontokra lökte a forintot a főbb devizákkal szemben.
A jegybank jellemzően a hozamgörbe rövidebb oldalára tud hatni, a hosszabb lejáratok hozamai ettől élesen elválhatnak, attól függően, hogy mik a piac várakozásai. A globális recesszió súlyosbodása miatti félelem, a forint leértékelődése és az egyre inkább fenntarthatatlan adósságpálya nem segített Magyarország megítélésének, ami komoly hozamemelkedést, és így kötvényárfolyam-csökkenést hozott.
Egyelőre úgy látszik, hogy a két héttel ezelőtt vasárnap kiadott jegybanki közlemény, miszerint minden eszközt bevetnek a forint pénzügyi stabilitást veszélyeztető gyengülése ellen, meghozta a hatását, a hozamok ugyanis esésnek indultak, azonban kérdéses, hogy hosszú távon a verbális intervenció elegendő lesz-e. Főleg annak tudatában, hogy a jegybanknak korlátozottak a lehetőségei egy idő után, a befektetők figyelmét pedig csak egy éles gazdaságpolitikai váltás csigázhatná föl, amivel újra elkezdhetnénk felépíteni az országba vetett bizalmukat, ami a hosszú távú hozamok esését eredményezhetné.
Abban az esetben, ha fél- vagy egy éves időtávon optimisták vagyunk mind a globális, mind hazai helyzettel kapcsolatban, akkor érdemes lehet már hosszabb távon beszállni a kötvénypiacra – mérlegelve a magyar kötvénypiacon továbbra is fennálló kockázatokat -, azonban ha inkább pesszimisták vagyunk, akkor a kivárás taktikája lehet a legjobb, hiszen bármikor jöhet egy újabb hozamemelkedési hullám. Utóbbi lehetőséget erősíti meg, hogy még mindig igen bizonytalan a befektetési környezet, ami magas árfolyam-ingadozással társult nem csak a részvények, hanem a kötvények esetében is.