Két hónappal ezelőtt néztük meg az egyik vezető amerikai tőzsdeindex, az S&P 500 index alakulását, az akkori nemzetközi környezet miatt pedig nem lehetett kizárni, hogy a 2008. novemberi mélypontok is eleshetnek. Nem kellett sokat várni a kritikus 750 pontos szintek eléréséhez, a felerősödő recessziós félelmek miatt pedig egészen az 670-es szintekig ereszkedett az S&P, a március 9-i újabb mélypontról azonban az utóbbi időszak leghosszabb emelkedése következett.
A 28.5 százalékos felhúzás két kisebb megtorpanással pedig már azt jelentette, hogy a 2008 végi szintek is elérhetővé váltak, amire két hónappal ezelőtt még csak nem is gondolhattunk. Idő közben azonban sok minden történt, ami a befektetők kockázatvállalási hajlandóságára jótékonyan hatott. Meg kell említenünk például az amerikai kormány intézkedéseit, amivel a bankszektor toxikus eszközei körül kialakult bizonytalanságot próbálta mérsékelni. Egyrészről bejelentették, hogy a tervek szerint állami és magánforrások felhasználásával több ezer milliárd dollárnyi eszközt vásárolnának föl, másrészről pedig az eszközök értékelésének szabályait változtatták meg, amit a piacon egyértelműen pozitívan értékeltek. Hozzá kell azonban tenni, hogy a korábbiaknál rugalmasabb értékelés nem oldja meg a problémákat, azonban legalább jótékonyan hatott a bankszektor első negyedéves eredményeire.
Ezt meghaladóan a gazdaságból érkező hírek is a borongós hangulat ellen voltak, hiszen több esetben is meglepetésre pozitív hírek kerültek nyilvánosságra. Nem mehetünk el a londoni G20-as csúcstalálkozó mellett sem, ami áttörést jelentett, hiszen a vezető fejlett és fejlődő országok közös fellépésükről tanúbizonyságot téve megháromszorozták a Nemzetközi Valutaalap forrásait, ami egyebek mellett 1,000 milliárd dollárnyi új forrást tesz elérhetővé.
Az elemzőket azonban megosztotta az ötödik hete tartó részvénypiaci szárnyalás, az egyik tábor szerint ugyanis most csak egy átmeneti bear-market rallinak vagyunk a részesei, miközben a másik tábor már a bull market jeleit véli felfedezni. Természetesen erről csak hónapok múlva tudunk majd megbizonyosodni, ugyanis nem lehet tudni, hogy az emelkedés a korábban komoly short pozíciókat kiépítő befektetők részvényvásárlásainak köszönhető, vagy a hosszabb távon gondolkozó befektetők vásárlási lázának. Minkét alternatíva mellett lehet érveket felhozni, azonban a szakértők között legalább egyetértés mutatkozik abban, hogy a fejlődő országok (főként Kína és India) gyorsabban magukra találhatnak.