A gyengülő gazdasági kilátások, és növekvő európai félelmek miatt továbbra is igen pesszimisták az árupiaci befektetők, a hedge fundok és egyéb nagy árupiaci spekulánsok pedig hónapok óta folyamatosan csökkentették árupiaci kitettségüket. A múlt szerdával végződött héten a hedge fundok által igen kedvelt olaj spekulatív kereslete ismét mérséklődött, noha még így is igen sokan fogadnak a fekete arany további drágulására. A kínai lassulás miatt a réztől összességben már áresést várnak, az arany drágulására pedig 2008-ban fogadtak utoljára ilyen kevesen. Több agrártermék esetében a hedge fundok kitettségének emelkedését lehetett tapasztalni a CFTC adatai szerint, noha ez az elmúlt napok piaci folyamatait tekintve nem bizonyult kedvező stratégiának.
A hedge fundok a múlt szerdával végződő héten is folytatták árupiaci kitettségük csökkentését, és májussal bezárólag sorozatban a harmadik hónapjukat zárták kisebb nettó vételi pozícióval. Az árupiaci kilátások egyértelműen romlottak az elmúlt hónapokban, a gyengülő makrogazdasági kilátások ugyanis komoly nyomást okoztak a nyersanyagok keresleti oldalán. A romló hangulat ráadásul általános kockázatkerülést, és dollár erősödését eredményezte, ami szintén negatívan hatott az árupiacokra. Ez megmutatkozott az árfolyamok alakulásában is, a Dow Jones UBS árupiaci index például március eleje óta több mint 11 százalékot esett, a lejtmenet pedig nem kerülte el egyik nyersanyag szegmenst sem.
Az elmúlt hónap egyik legnagyobb vesztese az olaj volt, amely a csúcsoktól több mint 20 százalékot veszített értékéből. Az olajat az erős dollár és a kockázatkerülés mellett fokozottan érintette a gazdasági kilátások romlása, valamint a magas készletállományok, és a közel-keleti feszültségek csillapodása. A legnagyobb árupiaci spekulánsok ugyan folyamatosan csökkentették nettó vételi pozíciójukat az olaj határidős és opciós piacain, még így is viszonylag nagy kitettséggel rendelkeznek historikusan. Az olaj ráadásul a múlt hét végén és e hét elején tovább zuhant, a Brent pedig már közel másfél éves mélypontján jár, így elképzelhető, hogy még többen adják fel emelkedést valószínűsítő olaj pozícióikat.
Az arany határidős és opciós piacán szintén csökkent a hedge fundok és egyéb nagy intézményi spekulánsok nyitott nettó vételi pozíciója, ahogy a dollár erősödésével a sárga nemesfém egyre kevésbé töltötte be a biztonságos menedék szerepét. Ilyen kevesen 2008 decemberében fogadtak a legnagyobb spekulánsok az aranyár emelkedésére. Az adatok a múlt szerdával végződött hétre vonatkoznak, ezt követően, pénteken viszont az újabb jegybanki élénkítést valószínűsítő várakozások erősödésének köszönhetően az arany hatalmas szárnyalásba kezdett.
Ahogy a javuló (de még mindig kiugróan magas) amerikai felszíni földgázkészlet adatok hatására a Henry Hub árfolyama az évtizedes mélységből nagy lendülettel megindult felfelé, a spekulánsok is rögtön bizakodóbbá váltak, és elkezdték felvásárolni a terméket. A múlt szerdával végződött héten a hedge fundok nettó vételi pozíciója több mint duplájára emelkedett, az árfolyam viszont lefelé vette az irányt azóta.
A gazdasági kilátások romlása, különösen a gyenge kínai beszerzési menedzser index és a csökkenő GDP növekedési várakozások az ipari fémekre voltak legnagyobb hatással, Kína ugyanis messze a legnagyobb fogyasztója ezeknek a nyersanyagoknak. A legfőbb nyersanyaggal, a rézzel kapcsolatban a hedge fundok is jóval pesszimistábbá váltak, hiszen immár sorozatban negyedik hete csökkentették spekulatív keresletüket, sőt az elmúlt három hónapban összességében már a réz árfolyamának további esésére pozícionálták magukat. Ennyire pesszimisták utoljára 2009 nyarán voltak a hedge fundok.
Igen rosszul pozícionálták a hedge fundok magukat viszont a gyapot piacán. A múlt szerdával végződött héten ugyanis jelentősen növelték nettó kitettségüket a bő egy éve folyamatos lejtmenetben lévő gyapot határidős és opciós piacán, az elmúlt napokban viszont éppen ez a termék zuhant az egyik legtöbbet, több mint 6 százalékot szerda óta. Túlzott optimizmusnak persze továbbra sincs jele a gyapot piacán, ilyen kevesen ugyanis márciust leszámítva több mint 3 éve fogadtak a gyapot drágulására.
Rendkívül megváltozott viszont a hedge fundok hozzáállása a búzához. A legnagyobb árupiaci spekulánsok tavaly október óta szinte folyamatosan a búza további esésére fogadtak, az elmúlt két hétben viszont hirtelen megváltozott a helyzet, és összességében az árfolyam emelkedésére pozícionálták magukat. A váltás mögött nem a búza kilátásainak hatalmas javulása sejthető, hiszen a búzára kötött vételi (long) pozíciók továbbra is csökkenő trendet mutatnak, sokkal inkább az eladási (short) pozíciók tömeges zárása állt. Május közepén a búza piacán ugyanis hatalmas felhúzás volt, egy hét alatt nagyjából 17 százalékot drágult az agrártermék, ez pedig sokakat short pozícióik zárására kényszeríthetett.
Immár ötödik hete tart viszont az idei év legnagyobb slágere, a szójabab kitettség leépítése. Az erős kereslet, és termelési nehézségek miatt év elején több mint 20 százalékot dráguló szójabab a hedge fundok egyik kedvenc terméke lett, hiszen soha ennyien nem fogadtak még a drágulására, mint idén május elején. A lelkesedés azonban túl nagy volt már, így a várva várt korrekció el is érkezett, azóta pedig folyamatos lejtmenetben van a nyersanyag, noha idén még így is a szójabab teljesít legjobban az árupiacokon.