2007 nem a kötvényalapok éve volt, ez kiderült már korábbi cikkünkből is, amelyben az alapok hozamait egymáshoz viszonyítottuk. A vártnál talán valamelyest gyengébb teljesítmények mögött azonban a piac egészét érintő tényezők álltak, amelyek egyaránt befolyásolták a piacon versengő összes alap hozamait, adott tehát a kérdés, hogy habár más eszközkategóriákat nem sikerült túlszárnyalni az elmúlt évben, hogyan teljesítettek a kötvényalapok a saját maguk számára kitűzött célhoz, a benchmarkhoz képest.


Nem mindig vonnak le minden költséget

A 2007-es piaci teljesítményeket a befektetési alapok szemszögéből feltérképező cikksorozatunkban korábban már ízekre szedtük a hazai és régiós részvényalapokat, megvizsgáltuk a kötvényalapok egymáshoz viszonyított teljesítményeit, időt szakítottunk a vegyes alapok tanulmányozására, most pedig ismét a kötvényalapok motorházteteje alatt matatunk: írásunkban arra keressük a választ, hogy a hazai kötvényalapokat kezelő portfóliómenedzserek vajon teljesítették-e a saját maguk elé kitűzött célokat, azaz túlszárnyalták-e benchmarkjaikat 2007-ben.

A kötvényalapok kategóriáját más alapkategóriákhoz hasonlóan két részkategóriára bonthatjuk: a rövid kötvényalapok portfóliójának átlagos hátralévő futamideje nem haladhatja meg a 3 évet, míg a hosszú kötvényalapoknál a hátralévő átlagos futamidő 3 évnél hosszabb. A kötvények hátralévő futamideje lényegében azt tükrözi, árfolyamuk mennyire reagál érzékenyen a piaci hozamok változására, így a hosszú kötvényalapok pozitív környezetben magasabb hozamra képesek, ugyanakkor a hozamok előnytelen változásait sokkal inkább megsínylik, mint a rövid kötvényalapok. Pont mint 2007-ben.

Az áttekintés természetes módon rövid távot ölel fel, míg egyes alapkategóriáknál az ajánlott befektetési időtáv akár több év is lehet, mégis tanulságos eredményeket szülhet, hiszen kiválóan láthatjuk, hogyan is befolyásolják egész alapkategóriák teljesítményeit a piaci események.

Klikk a képre!

Első lépés: mi mennyibe kerül?

Ahhoz, hogy megbecsülhessük, hogyan teljesítettek az alapok a költségek levonása előtt, képet kell szereznünk arról is, hogy a hozamok mekkora részét emésztették fel tavaly az alapkezelő által különböző címen levont díjak, hiszen ezeket az alap valójában megkereste a befektetésein, az más kérdés, hogy ezek a befektetőkhöz az alapkezelő által nyújtott szolgáltatás ellenértékeként nem jutnak el az alapok befektetőihez.

A költségeket korábbi cikkünkhöz hasonlóan ezúttal is kétféleképpen becsüljük, így próbálva meg csökkenteni az információ-hiány torzító hatásait. Miután egy befektetési alap esetében a levont díjak túlnyomó részét az alapkezelési és letétkezelési díjak teszik ki, közelítésként használhatjuk a teljes költségterhelés becslésekor is e két mutatót, praktikusan a nyilvánosan hozzáférhető tájékoztatókban, illetve kezelési szabályzatokban szereplő értékek felhasználásával, amelyeket az alábbi grafikonon foglaltunk össze (a két díj összegét ábrázolva).

A módszer hátulütője, hogy az alapok kezelési szabályzatai csupán a lehetséges maximális díjak mértékét tartalmazzák. Ettől a szinttől azonban az alapkezelő saját belátása szerint eltérhet - persze csak negatív irányba -, így elképzelhető, hogy egyes alapok hozamaiból a tájékoztatóban szereplőnél alacsonyabb költséget vontak el.

A valós költségterhelési adatokat ugyanakkor nemcsak az alapkezelők, hanem a PSZÁF számon tartja, és ez alapján teszi közzé a teljes költség hányadosát, amely együttesen tartalmazza az alapot terhelő költségeket (az értékpapírok kereskedésével kapcsolatos költségeket leszámítva). A szépséghibája a történetnek, hogy egyelőre sajnos csak a 2006-ra vonatkozó adatok érhetők el, a 2007-es költségterheléseket a felügyelet csak a később teszi majd közzé.

Ha feltételezzük, hogy az alapkezelők költségekkel kapcsolatos politikája nem változott jelentősen az elmúlt évben, akkor a 2006-os számokat is használhatjuk a költségszintek becslésére. A 2006-os értékek egyébként azt tükrözik, hogy az alapkezelők valóban nem használják ki a rendelkezésükre álló keretet, ha az alapkezelési költség levonásáról van szó.

Akkor mennyi is az annyi?


Nagyjából tisztában vagyunk az alapok költségeivel, jöhet tehát az alapok bruttó hozamának kiszámítása, amihez - miután a tájékoztatóban szereplő költségadatok úgy tűnik, eltúlozzák a valós költségterhelést - a 2006-os teljes költség hányadost vesszük alapul. A legszembetűnőbb az ábrán, hogy a grafikon alján ábrázolt rövid kötvényalapok jellemzően magasabb hozamokat könyvelhettek el tavaly, mint a hozamcsökkenés elmaradását jobban megérző hosszú kötvényalapok.

A nettó hozam alapján számított rangsorhoz képest jelentős változást nem hozott a költségek figyelembe vétele egyedül az ING Kötvény alap emelkedik ki valamelyest költségterhelésével a hosszú kötvényalapok mezőnyéből, ez azt jelenti, hogy a bruttó hozamok tekintetében előkelőbb helyet foglal el, hasonlóan a rövid kötvényalapok között versenyző, és de mintegy 145 milliárd forintos kezelt vagyonával az összes kötvényalap közül kimagasló OTP Optima alaphoz.

Átugrották-e a lécet az alapkezelők?

A bruttó hozam ismerete ugyanakkor nem visz közelebb az eredeti kérdés megválaszolásához, miszerint teljesítették-e az alapkezelők a saját maguk elé kitűzött céljaikat 2007-ben, ehhez ugyanos szükség van az alapok referencia-indexének összetételére, amelynek segítségével meghatározhatjuk az alap felül- vagy rosszabb esetben alulteljesítésének mértékét.

A hazai kötvényalapok terén - érthető módon - kevésbé sokszínű a referencia-indexek palettája, mint a részvényalapoknál láthattuk, ezzel együtt az eltérő súlyoknak köszönhetően az egyes referenciahozamok között akár több mint egy százalékpont eltérés is lehet, ami a 2007-ben mutatott teljesítmények esetében jelentős különbségnek számít. (A táblázatban nem szereplő alapok nem tettek közzé nyilvános referenciaindexet).

A fenti referenciaindexek 2007-es teljesítményét összevetve a korábban becsült bruttó hozamokkal úgy tűnik, a kötvényalapok 2007-ben keményen birkóztak a benchmark felülteljesítéséért, és volt olyan alap, ahol ez nem is sikerült. Ebben feltehetően az játszott szerepet, hogy az év elején jelentősebb hozamesésre számító alapkezelők érezhetően megnövelték alapjuk portfóliójában a hosszabb hátralévő futamidejű (a hozamingadozásokra érzékenyebben reagáló) papírok súlyát, amelyek azonban a kedvezőtlenebbre forduló kötvénypiaci klímában nem teljesítettek az elvárt módon.