A tavaly kirobbant jelzálogpiaci válság az utóbbi évtizedek legnagyobb részvényzuhanását indította el a világ tőkepiacain, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi okból lehet szüksége a háztartásoknak még több részvényre - az utóbbi időben értékpapírszámla nyitási láz lett ugyanis úrrá a lakosságon. Tény, hogy a nyugat-európai országokban lényegesen magasabb a háztartások képzeletbeli portfóliójának részvénykitettsége - hosszabb távon ugyanis magasabb hozamot érhetünk el általuk -, ami a pénzügyi kúltúra fejlődésével összhangban a részvényarány növekedését kellene, hogy eredményezze hazánkban is, azonban ha a régiós országokhoz viszonyítjuk a magyar adatokat, akkor a kép teljesen megváltozik.
Miért kellene több részvény?
Az utóbbi időszak részvénypiaci zuhanásait látva érdemes utánajárnunk, hogy egy átlagos magyar befektető a megtakarításainak mekkora részét fekteti részvényekbe, vagy ennek megfelelő kockázatosabb eszközökbe. Általánosan elfogadott nézet hazánkban, hogy a magyar befektetők túlságosan konzervatívak a befektetési eszközök kiválasztásának területén, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha tehetik az emberek, akkor inkább a “tutibiztos" megoldásokat keresik és joggal vagy anélkül, de óvakodnak a kockázatos eszközöktől, mint ahogy a későbbiekből kiderül, ez bizony koránt sincs így.
A fejlett piacokon (Amerikában, Nyugat-Európában) általánosan elfogadott tétel, hogy hosszabb távon a részvénybefektetés a magas kockázat felvállalása mellet is magasabb hozamra képest, mint például egy államkötvény. Ezt a megállapítást felhasználva bontakozott ki a megtakarítások életciklus elmélete, ami alapvetően azt mondja ki, hogy az életpályánk változásainak megfelelően különböző eszközökbe kellene fektetnünk a pénzünket. Ennek megfelelően minél hosszabb távra terveznük - mint például a legfontosabb nyugdíjmegtakarítások esetében - akkor annál több részvényt kellene tartanunk, hiszen hosszabb távon magasabb hozam lesz a jutalmunk (ami magasabb nyugdíjat jelent).
A tanulás olyan, mintha részvénybe fektetnénk.
Elméleti szinten érdemes számításba vennünk az elsőre nem feltétlenül nyilvánvaló vagyontárgyunkat is, mint például a humán tőkét. A humán tőke pontos értékét természetesen nagyon nehéz megállapítani, viszont az teljesen evidens, hogy minél magasabb szintű tudást tudunk elsajátítan(például magasabb az iskolai végzettségünk), annál inkább emelkedik az életünk során elvárt munkajövedelem nagysága, ezt pedig egyfajta befektetésnek is lehet tekinteni, amit sok esetben érvként hoznak fel a fizetős oktatás mellett.
Ha biztosnak vehetnénk a jövőbeli munkajövedelmünket, akkor a humántőkénk (a stabil, ismert nagyságú kifizetések révén) kötvénybefektetéshez hasonlítana, így jogos lenne a pénzügyi eszközök terén a magas kockázatvállalás a karrier elején is (a 11-életkor képlethez képest). A munkahellyel kapcsolatos bizonytalanságok (jelenleg inkább ez tűnik relevánsnak hazánkban) azonban - amelyek ráadásul erősen kötődnek a tőzsdéket is befolyásoló gazdasági ciklusokhoz - hosszú távon inkább részvényszerűvé teszik humántőkét, sokkal magasabb kockázatot kölcsönözve ennek a kiemelten fontos vagyonelemnek.
Az egyszerűség miatt a fejlett országokban a következő hüvelykujj szabály alakult ki - amit eddig nem bizonyítottak ténylegesen -, hogy annyi részvényt kell tartania egy embernek, ami a "100-életkor" képletből következne. Ez azt jelenti, hogy például egy harminc éves embernek körülbelül 70 százalékos részvényarány lenne indukolt, ha elfogadjuk a korábbiakban ismertetett tételt.
Miért nem kell?
A mostani válság, és az elmúlt 15 év válságai viszont arra hívják fel a figyelmet - főként a feltörekvő piacokon-, hogy komoly visszaesésekkel lehet és kell számolni a részvények esetében, ami azt a kérdést veti fel, hogy egy feltörekvő piaci országban, ahol relatíve magas a hozamkörnyezet ott ténylegesen megéri-e felvállalni a magasabb kockázatot a magasabb hozam reményében?
A rendszerváltozást követően a magas infláció miatt magas kamatkörnyezet alakult ki az országunkban, ami igen magas hozamokat hozhatott a kötvénytulajdonosoknak. Az 1996 végén indult kötvényindexek az elmúlt 12 évben átlagosan 10-11 százalék körüli nominális hozamot hoztak, miközben a részvényindexek az időtáv változtatásával akár nagyobb mértékű eltéréseket is okozhattak. Amennyiben a mostani válságot figyelmen kívül hagyjuk, és csak 2007 októberéig nézzük az adatokat akkor az derül ki, hogy a hazai és régiós részvényindexek magasabb hozamot nyújtottak mint a kötvények, azonban jóval magasabb kockázat mellett. (A forint árfolyamának volatilitása pedig pótlólagos kockázatokat hordozott, és hordoz magában a devizás eszközöknél.)
A számok alapján azt kellene mondanunk, hogy - a jelenlegi magas kamatkörnyezetet figyelembe véve - nem feltétlenül éri meg a magas részvényarány fenntartása (ami például a "100-életkor" szabály mutatna), hiszen az elérhető nyereség a vizsgált időtávon nem kompenzált minket a pótlólagos kockázatokért. Azonban ha hihetünk a fejlett piacokon megfigyelhető folyamatokban hosszabb távon (itt évtizedeket kell érteni), akkor azt kell mondanunk, hogy az infláció jövőbeli csökkenésével összhangban fokozatos kamatcsökkentés valósulhat meg, amiért már érdemes megfontolnunk a részvénypiaci befektetéseket.
A válság nem tarthat örökké, a költségvetési hiány drasztikus lefaragása és egyensúly közeli helyzete a jövőben egy egészségesebb gazdasági növekedéshez (alacsonyabb inflációhoz és kamatokhoz) vezethet, ami több csatornán keresztül is jótékonyan hathat a tőzsdei részvények árfolyamára. Sőt, ha figyelembe vesszük a kamatadó hatását, akkor inkább arra lenne szükség, hogy a befektetők gondolkodásmódja minél hosszabb távra koncentráljon a kamatadó megfizetésének kitolása miatt, és ha ez már megvalósult, akkor válik csak igazán fontos szemponttá, hogy mennyiben hiszünk a kötvény- vagy a részvénypiacban.
A hosszú távon megtakarítani kívánó befektetőknek áll nyitva viszont a nyugdíj előtakarékossági számla ("nyesz") lehetősége, amivel - ha nem vesszük a ki a megtakarításainak - mentesülhetünk a kamatadó megfizetése alól. A kötelező magánnyugdíjpénztári befizetések is mentesek a kamatadó alól, azonban ezekhez a nyugdíjas korunkig ténylegesen nem juthatunk hozzá. Az önkéntes pénztáraknál lehetőség van arra, 10 év után kamatadó mentes az árfolyamnyereség, azonban a tőke összavonandó jövedelemnek minősül és a személyi jövedelemadónak megfelelően kell adózni utána (a tőke beszámítása 20 év befektetésig fokozatosan csökken, majd a 21. évtől teljesen adómentessé válik).
Tényleg annyira félünk?
A háztartások - közvetlen és közvetett - részvénykitettsége igaz, hogy alacsonynak mondható a nyugat-európai átlaggal összehasonlítva, azonban a régiós országokhoz képest azt kell mondanunk, hogy jól állunk, hiszen például Csehországban vagy Szlovákiában a háztartások pénzügyi vagyonának 55-60 százaléka készpénz vagy betét formában van nyilvántartva, amihez képest a mi 35 százalékunk már komoly haladásnak minősül, és a pénzügyi kúltúra fejlettségére utal.
A részvénykitettség növelése alapvetően az intézményi befektetőknél elhelyezett - hosszú távú - megtakarításokban jelenhetne meg, hiszen itt áll rendelkezésre az a tudás, amivel professzionálisan tudják kezelni a pénzünket, kellően diverzifikált portfóliót létrehozva.
Több lehetőséget is találhatunk a piacon hosszú távon, ilyen lehet tipikusan egy befektetési alapnál, egy biztosítónál vagy egy nyugdíjalapnál elhelyezett összeg. Hosszú távon több érv is szól amellett, hogy a mostaninál magasabb részvénykitettség az infláció felett - a kötvényekhez képest - magasabb hozamot eredményezhet, a hosszabb futamidő pedig kitolja a kamatadó fizetési kötelezettségét (a nyugdíjcélú megtakarítások pedig mentesülnek ezalól).
A kötelező magánnyugdíj-pénztáraknál bevezetendő választható portfóliós rendszer éppen a részvénykitettség növelésének az egyik legjobb eszköze, hiszen a fiatalabb korosztály a korának megfelelően a növekedési portfólióba került, ahol a törvényi minimumszint a részvények esetében 40 százalék (ennél azonban jóval magasabb részvényaránnyal is találkozhatunk egyes pénztáraknál). A piacon pedig mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelő pénztárat, hiszen igen széles skálán mozognak a részvénykitettségek az egyes piaci szereplőknél.
