Változik a stratégia a világ olajiparában – lehetőségek és kihívások

Az európai integrált olajcégek egymás után hozzák napvilágra a módosított jövőbeli stratégiájukat, melynek a szerepe, hogy megfeleljenek a két legnagyobb kihívásnak, a klímaváltozás miatti fosszilis keresletcsökkenésnek és a reputációs kockázatnak. A cégek szeretnék a karbon lábnyomot csökkenteni, ami irányul a saját tevékenységre (ez az ún. scope 1-2) és arra, hogy a termékeik többségének elégetése is CO2 kibocsátással jár (scope 3). Több irányba is keresnek kiutat a cégek:

1. Beruházás a megújuló energiatermelésbe. Ez főleg szélparkok és napelem telepek megvásárlását, építését és üzemeltetését jelenti. Későbbiekben a zöld hidrogén termelés lehet izgalmas terület.
2. Petrolkémia – a finomított termékek egyre nagyobb hányada lesz petrolkémiai alapanyag, ahol a kereslet még évtizedekig emelkedhet. A cégek ebbe az irányba ruháznak be.
3. Fogyasztói szolgáltatások. A mobilitás megváltozása és az úton lévők igényeinek kielégítése továbbra is jó üzlet, főleg, ha a meglévő hálózatot rá lehet építeni. A jövőben a fosszilis üzemanyagok mellett elektromos és hidrogén töltést, jobb élelmiszert és egyéb szolgáltatásokat is lehet kínálni.
4. Újrafeldolgozás. A karbon kibocsátás csökkentésének másik iránya, hogy egyre több újrahasznosítható termék válik alapanyaggá, amiben szintén részt vesznek a cégek.
5. A hagyományos kutatás/termelési tevékenység fókuszában is egyre nagyobb részt képvisel majd a földgáz, mint a kőolaj, ami átmeneti, kisebb karbonlábnyomú terméknek tekinthető. A jelenleg 45%-os földgáz kitermelési arány nőni fog és az LNG is fontos beruházási terep maradhat.

Azt gondolom, hogy az ENI-nek, Royal Dutch Shellnek, Equinornak, Total-nak a fő kihívás az új stratégiával az lesz, hogy mennyire tud hasonló hozamot biztosítani a befektetőknek, mint a tradicionális szénhidrogén kutatás-termelés. Érdekes volt elolvasni a francia Total jelentését, ahol megemlítik, hogy 25% minimum IRR-t (belső megtérülési ráta) várnak el minden új olaj és gázkutatási és termelési projekttől. Ezzel szemben egy napelem part vagy tengeri szélerőmű telep tőkearányos megtérülése inkább a felső egyszámjegyű kategória, vagyis 5-10% között van. Nos tetszik ez a befektetőknek, hogy a korábbi nyereség harmadával kell megbarátkozni? Biztosan nem.

Egy tényező viszont ellensúlyozhatja ezt a kisebb hozamot. Ez pedig a tőkeköltség. Az energiaátmenetet ugyanis az EU és az államok nagyarányú vissza nem fizetendő vagy alacsony kamatú hitellel támogatják. Ez az alacsony tőkeköltség, ami ráadásul nagyobb tőkeáttételt is biztosíthat, segíthet abban, hogy a tőkearányos megtérülés nőjön.

Érdekesség, hogy az amerikai nagy integrált cégek egyáltalán nem vevők erre az európai zöld forradalomra. A Chevronnak vagy az ExxonMobil-nak gyakorlatilag nincs zöld stratégiája, maximum néhány elemében (például CCS technológia alkalmazása, nagyobb hatékonyság) lehet ezt annak nevezni. A nyomás nő ezeken a vállalatokon, főleg Joe Biden győzelmével, hogy ők is válaszoljanak ezekre a kihívásokra. A reakció ezzel együtt érdekes: mivel nő a tőkeköltség az amerikai befektetések esetében a lehetséges környezetvédelmi adók és egyéb korlátozások miatt (vezetékek, fúrási területek, szigorúbb környezetvédelmi szabályozás például a fáklyázással vagy a vízgazdálkodással kapcsolatban), a cégek inkább a külföldi, hagyományos szénhidrogén projektekre helyezik a hangsúlyt. Ilyen az Exxon esetén a guyanai projekt, vagy a Chevron-nál az ausztrál Gorgon. Ez a változás részben leértékeli az amerikai palatermelést, ahol jelentős termelés felfutásra – elsősorban kőolaj esetében – nem számít a piac a következő években.

A változások fontos szerepet játszhatnak a részvény befektetések esetében is: a Covid-19 utáni fellendülés helyzetbe hozhatja az olaj szolgáltató cégeket, beleértve az olajmező szolgáltatókat (Halliburton, Baker-Hughes, Schlumberger, National Oilwell), a fúrási szolgáltatókat (Nabors, Patterson-ÚTI, Helmerick-Payne) vagy a repesztési szolgáltatókat, az ún. pressure pumping cégeket (Liberty Oil, Nextier, Propetro). Viszont a legnagyobb nyertes talán az tengeri szolgáltató cégek lehetnek, elsősorban a Transocean (RIG US), mely a nagyok közül szinte egyedüliként élte túl a válságot, mivel a fő versenytársak, mint a SeaDrill vagy az Ensco vagy a Diamond offshore csődbe jutott. A nagy tengeri offshore lelőhelyek, mint Brazília, Guyana, Suriname, Ausztrália vagy az Északi tenger megfelelő méretű mező mellett versenyképes lehet még 50 dolláros olajár alatti környezetben is. Ez pedig felértékelheti ezeket a területeket, főleg, ha környezetvédelmi okokból több hagyományos, fejlett ország nemkívánatossá teszi az olaj és gázkitermelést. A Transocean ráadásul relatíve kismértékben mozdult csak el márciusi mélypontja óta. A részvény lehet a legnagyobb nyertese egy jelentős olaj és gázáremelkedésnek a Covid-19 után, feltéve ha tényleg jön egy fellendülés a szénhidrogén árakban.  

Transocean részvényára az elmúlt 5 évben (US dollárban)

Forrás: Yahoo Finance