Újabb rekord profitot hozhat az OTP
Az OTP péntek hajnalban teszi közzé negyedéves eredményét. Várakozásunk szerint ismét nagyon erős, rekordnak számító negyedéves profitot fog publikálni a bankcsoport.
A kockázati környezet továbbra is kedvező a bankoknak. Így negyedév/negyedév alapon ugyan a céltartalékolás enyhe növekedésére számítunk, ez azonban összességében nem fog jelentős kockázati költséget jelenteni.
A nettó kamatbevételt a hitelezési volumen növekedése és a kamatmarzsok emelkedése is pozitívan befolyásolta, így 11,5%-kal emelkedhetett a tavalyi évhez képest és 3,6%-kal az előző negyedévhez képest. A régióban többek között Magyarországon is kamatot emeltek, ami pozitívan hatott a nettó kamarmarzsokra.
A nettó díjakat és jutalékokat a szezonális hatások is növelték. A költségek szintén emelkedhettek negyedéves összehasonlításban is, de a bevételek növekedése bőven ellensúlyozza ezeket, így az üzemi eredmény jelentősen javulhatott a negyedévben.
A fentiek alapkán a korrigált negyedéves profit 135 milliárd forint lehetett a negyedévben, felülmúlva a rekordnak számító előző negyedéves 129 milliárdot. Az adózott eredmény 13,9%-kal bővülhetett a tavalyi évi azonos eredményhez képest, és 129 milliárd forint lehetett a negyedévben, egyszeri tételként a magyar moratóriumhoz és az akvizícióhoz kötődő költségek merültek fel.