Vegyesen nyitották a jelentési szezont a bankok

2022.01.14. 16:28 • Erste Uzsonna

Eséssel indították a mai kereskedést a fő amerikai indexek. A Dow Jones 0,9%-ot, az S&P 500 0,5%-ot, míg a Nasdaq Composite 0,2%-ot esett közvetlen a nyitás után.

Jelentős mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom decemberben az USA-ban. Hó/hó 1,9%-kal volt kisebb 2021 utolsó hónapjában, mint novemberben, ami bőven elmaradt a -0,1%-os várakozástól. A vártnál rosszabb adat oka elsősorban a növekvő árak lehettek, aminek a hatására csökkent a fogyasztás.

Vegyes volt a JPMorgan negyedik negyedéves eredménye. A bank nyitás előtt közzétett jelentéséből kiderül, hogy a bevétel (30,4 milliárd dollár) valamivel a várakozás (30,0 milliárd dollár) felett alakult, a 3,33 dolláros részvényenkénti nyereség pedig meghaladja 2,99 dolláros várakozást. A jelentés szerint azonban a nyereségből 1,8 milliárd dollár tartalékfeloldásból származott, amit nem bekövetkező hitelveszteségekre kötöttek le, e nélkül az EPS csak 2,86 dollár lenne. A társaság vezérigazgatója szerint az elkövetkező egy-két évben elmaradhat a bank tőkenyeresége a 17%-os céltól. A cég részvénye nem reagált jól a hírekre, az árfolyam 4,6%-os mínuszban van.

A Wells Fargo is nyitás előtt tette közzé negyedik negyedéves eredményét, ami alapjáraton jobb lett, mint amit az elemzők vártak. A pénzügyi cég bevétele 20,86 milliárd dollárt lett, felülmúlva a 18,85 milliárd dolláros várakozást, és éves alapon 13%-ot ugrott. Eredményfronton szintén jó adatokat közölt, hiszen az 1,38 dolláros részvényenkénti eredmény jobb lett, mint a Wall Street által várt 1,03 dolláros szint. A cégvezető elmondta azt is, hogy a bank csökkentette költségeit, illetve hogy 2021-ben 14,5 milliárd dollár értékben vásárolt saját részvényeket. A kilátások szintén jók, főleg a hitelezés terén, hiszen a vezetőség szerint 2022-ben ismét egyre több hitelt igényelhetnek a fogyasztók, ezáltal 8%-kal emelkedhet a nettó kamatbevétel. A jelentés hatására a cég papírja 2,9%-os pluszban van.

A Citi negyedéves teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. A cég csoportszintű bevétele 17,02 milliárd dollár lett, felülmúlva a 16,8 milliárd dolláros várakozást, viszont a fixed income szegmens 2,54 milliárd dolláros bevétele elmaradt a 2,69 milliárdos várakozástól. A vállalat 1,99 dolláros EPS eredménye felülmúlta az 1,62 dolláros várakozást, de éves alapon visszaesést jelent. Ugyan a befektetési banki üzletág bevétele 43%-kal nőtt, de a kereskedési üzletág bevétele 17%-kal csökkent a 2020-as időszakhoz képest. A részvény árfolyama 2,3%-os mínuszban van.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedélyezte a Biden adminisztráció által benyújtott tervezetet, ami a 100 főnél nagyobb vállalatok dolgozóinak kötelező oltását vagy rendszeres tesztelését írná elő. Engedélyezték ugyanakkor a kötelező oltást az egészségügyi dolgozók esetében.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás