Újabb lendületet ad az orosz invázió a nyersanyagáraknak
Milyen okok miatt jelent az orosz bevonulás kockázatot a nyersanyag piacok számára? Elsősorban amiatt, mert innen már nehéz politikai egyezséget kötni Vlagyimir Putyinnal. A nyugat számára kevés eszköz maradt a visszavágásra. Maradnak újfent a szankciók, melyek érinthetik Oroszországot és befolyással bírhatnak a nyersanyagok (kőolaj, földgáz, alumínium, nikkel, réz, kobalt stb.) kereskedelmére.
Oroszország nagyon fontos játékos az energiahordozók világpiacán. Az ország kőolaj termelése 10,52 millió hordó/nap volt 2021-ben, ezzel az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia mögött a harmadik legnagyobb szereplő a világpiacon, közel 11%-os súllyal. Tavaly 5 millió hordó/nap kőolaj exporttal 110 milliárd dolláros bevételt ért el a világ legnagyobb területű országa. Oroszországnak talán még fontosabb szerepe van az európai földgáz ellátásban: 2021-ben 168 milliárd köbméter volt a Gazprom nyugati (EU + Törökország) gázszállítása, ami egyébként elmaradt a 185 milliárd köbméteres célkitűzéstől. Ezzel az EU-ban 40-45% közti piaci részesedése van az orosz vállalatnak, gyakorlatilag elkerülhetetlen ellátó Németország és a tőle keletre eső EU országok felé. A németeknek nincs LNG termináljuk, ezért teljes mértékben a vezetékes gázra építenek, ami keletről, délről, északról és nyugatról egyaránt érkezik. Az Északi-áramlat 2 szerepe kulcsfontosságú nemcsak amiatt, mert direktben szállítja Európa szívébe a kék üzemanyagot, hanem amiatt is, mert a legrövidebb összeköttetést biztosít a Jamal félsziget hatalmas lelőhelyei és a legnagyobb európai fogyasztók között.
Becslésem szerint legalább 7-10 év és nagyon intenzív beruházási politika kéne ahhoz, hogy az öreg kontinens teljesen leváljon az orosz gázellátásról. Ráadásul ezzel minden bizonnyal egy lényegesen drágább (LNG, tengeri földgáz) forrást kapnánk, ellátásbiztonsági szempontból pedig nem lenne drasztikus javulás. Oroszország ugyanis elég megbízható szállító volt ezidáig – csak az ukránokkal történő csetepaték miatt volt igazából fennakadás a szállításokban a 2000-es években, bár ténylegesen akkor is az ukránok zárták el a tranzitcsapokat. A német-orosz energetikai kapcsolatok már a múlt század 20-as éveiben is élénkek voltak: a feltörekvő Németország is nagy vásárlója volt az orosz nyersanyagoknak. Nem véletlen, hogy Sztálingrád miért volt ennyire fontos a Werhmacht-nak 1942-ben: ez volt a kapu a bakui olajforráshoz.
Az Oroszország elleni szankciók mibenléte ezért rendkívül fontos. Az igazi csapás – mindkét fél számára – az agresszor kizárása lenne a Swift rendszerből. Csakhogy ez azt jelentené, hogy Európa nem tudna fizetni az orosz gázszállításokért. Ez pedig gyakorlatilag satuféket jelentene a német gazdaságnak. Ha minden lehetséges alternatívát fel is kutatnánk (alternatív LNG beszállítások, szén és atomerőművek újraindítása, drasztikus fogyasztási korlátozások stb.) jelentős GDP zuhanás nélkül nem lehetne ezt a lépést megúszni. Mellesleg Oroszországnak is jelentős csapás lenne ez, mivel nemcsak bevételeitől esne el, de gázkitermelő kapacitásai is masszívan zsugorodnának. Egy gázlelőhelyet ugyanis nem lehet csak úgy lekapcsolni. Ha egyszer lefojtod a gázáramlást, a visszakapcsolás igencsak kétesélyes.
Ezek alapján az a várakozásom, hogy Oroszország továbbra is termelni és exportálni fog kőolajat és földgázt. A szankciók ebben nem fogják megakadályozni. Viszont a világ minden más eszközzel nehezíteni fogja az exportot és a beruházásokat, ami miatt 5-10 dollár/hordó, illetve 20-40 euró/MWh felár lehet a kőolajárban és az európai gázárakban. Vagyis a tézis, hogy marad a magas szénhidrogén ár 2025-2026-ig, még biztosabb támaszt kap. Sajnos ez a konfliktus évekig itt maradhat velünk, Oroszországnak 600 milliárd dollár tartaléka van, miközben a magas nyersanyagárak segítik finanszírozni a donyecki és luhanszki kalandot.