További felvásárlásokkal erősítene a Gloster
A jelentésben új információ, hogy a leányvállalatok kisebbségi tulajdonosainak 189 millió forintot fizettek ki, így az anyavállalat tulajdonosaira jutó, korrigált eredmény 232 millió forint lett. A társaság a 2021-es évet 1,8 milliárd forint értékű pénzeszközzel zárta, ami kellő alapot nyújthat a következő időszak akvizícióihoz. „A 2021-es nagyon brutális mértékű növekedés az elsősorban a vállalati felvásárlásoknak volt köszönhető” – így értékelte az informatikai cég tavalyi üzleti évét Nagy András. Az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője beszélt arról is, hogy az intézményi befektetői kört növelné a Gloster, de erről részletes információk nincsenek. A BÉT Xtend kategóriájából a Standard kategóriába kerülhet fel a részvény idén. Ez megmozgathatja a befektetőket. A Gloster működését nem érinti az orosz-ukrán háború, de emiatt lehetnek új piaci lehetőségei.
A beszélgetésben szóba került még, hogy:
- Az elmúlt két év teljesítménye a Budapesti Értéktőzsdén
- Miben áll a Gloster stratégája, milyen felvásárlások voltak eddig, melyek várhatók
- Az új Erste célárfolyam 1223 forint
- Felhalmozásra ajánlják a részvényt
Pallag Róbert és Vörös Benedek kérdezte Nagy Andrást, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzőjét.
Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.
Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.
Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.
A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.