Az infláció és a növekvő adósságterhek között őrlődik az EKB
Egyre több elemző várja azt, hogy az Európai Központi Bank akár kétszer is kamatot emelhet idén, a folyamatosan gyorsuló infláció miatt. Az EKB viszont higgadtabbnak tűnik ebben a kérdésben, hiszen a másodkörös inflációs hatások meglehetősen alacsonyak lehetnek – mondta az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője. Vagyis a testület szerint az energiaárak normalizálódása után az infláció is visszatérhet a jegybank célsávba, vagy annak közelébe. Kérdés, hogy mikor.
Ettől függetlenül az EKB azért fokozatosan szigorítja a politikáját, még ha nem is az irányadó ráta megemelésével. Itt a kötvényvásárlási program leépítését, és a járvány miatt létrehozott eszközvásárlási program befejezését említhetjük. Nyeste Orsolya szerint a kamatemeléseknél az Európai Központi Banknak figyelembe kell vennie a főleg a mediterrán országokban nagyon magas államadósságszinteket is, illetve az adott országok, például Olaszország vagy Görögország finanszírozási terheit.
Az Erste Bank elemzője hozzátette: a holnapi kamatdöntő ülésen a kamatemelési ciklus még nem kezdődik el, de héja üzenetekre azért lehet számítani. Az európai gazdaságok a koronavírus után nyakukba kapták a háború negatív hatásait is, Nyeste Orsolya szerint viszont recessziótól nem kell tartani. Sőt, a három százalék körüli eurózónás növekedés a körülményekhez képest még egészen bíztatónak mondható.
A beszélgetésben szóba került még, hogy:
- óriási fordulat következett be az európai állampapírpiacon
- hogyan néz most ki a koronavírus miatt leamortizálódott mediterrán turisztikai szektor?
- mennyire erős a vállalati hitelezés a nyugat-európai gazdaságokban?
- hogyan védekeznek a kormányok nyugaton az emelkedő rezsiárakkal szemben?
Nyeste Orsolyát, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét Imre Lőrinc kérdezte a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában.
Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.
Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.
Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.
A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.