ALTEO: Erősödés után gyorsulás

2022.05.16. 15:56 • Erste Ötletgyár Mini

Az ALTEO ma délelőtt tette közzé első negyedéves eredményét, ami gyakorlatilag felrobbant. Már tavaly is jelentős javulást láthattunk, de a 2022. első negyedévében elért 2,8 milliárd forintos eredmény több mint háromszorosa a tavalyi 927 millió forintnak.

Az elszálló energiaárak dinamikusan emelkedő árbevételt hoztak. Ugyanakkor a szabályozói árak is tovább emelkedtek a tavalyi negyedik negyedév rekord értékeiről, jelentősen növelve nem csak az árbevételt, de a működési marzsokat is.

A jelentős javulás a piaci szegmensben működő hő- és villamosenergia-termelés (ennek keretében működik a szabályozó központ is) esetében következett be, mind árbevétel, mind operatív szinten. Ez az a szegmens, amelyik elsősorban megérzi a magas energiaárakat, a jó spark spread-et, vagy éppen a piac volatilitásából adódó kiegyenlítői árak emelkedését. Mind az árbevétel, mind az EBITDA sor felrobbant, s több mint 150 százalékos emelkedést mutatott.

A „jobb” időjárási körülményeknek (sok szél, na meg márciusban a nap is sokat sütött) köszönhetően az árbevétel 30, az EBITDA mintegy 25 százalékkal emelkedett, a támogatott rendszerben működő erőművek esetében.

Az energetikai szektor árbevétele ugyan növekedett, de az újonnan indított üzletágak (Hulladékgazdálkodás, E-Mobilitás) egyelőre a költségoldalt emelték meg jobban. Azaz az EBITDA mintegy 25 százalékkal csökkent, de ha az igazgatási költségeket is figyelembe vesszük, akkor közel nullára esett. A menedzsment az új üzletágak jelentős felfutásával számol, ugyanakkor a jelenlegi és várhatóan magasan is maradó energiaárak mellett a PPA projektek beindulásával is számolni lehet a közeljövőben.

A magas áraknak köszönhetően az energia kiskereskedelem is jelentős árbevételt, és több mint duplázó EBITDA-t ért el, míg az Egyéb szegmens a tavalyinál kicsivel nagyobb veszteséget termelt, s ezzel 212 millió mínuszt hozott össze EBITDA szinten, ami 30 millió forinttal (marginális) növekvő veszteséget jelent.

Bár a menedzsment felhívja a figyelmet arra, hogy a cég történetének eddigi legmagasabb eredménye nem feltétlenül megismételhető, hiszen nagyban múlik a piaci sajátosságokon, azért megjegyezzük, hogy az előrejelzések szerint a jelenlegi szigorú piaci körülmények, amelyek kedvezők az ALTEO számára, nagy valószínűséggel csak lassan, néhány év alatt változnak meg.

Fontos tényező, hogy míg tavaly a megugró eredmény egy jelentős részét lekötötte a fedezeti ügyletek mögött megnövekedett letéti követelmény, addig mostanra már a készpénztermelés is beindult. Ez előbb-utóbb komolyabb beruházásokat hozhat még a mostanra kialakult magasabb hozamkörnyezetben is.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás