Az Európai Bizottsághoz fordult a Ryanair a különadó ügyében

2022.06.24. 16:10 • Erste Market Sztori

Már panaszt tettünk az Európai Bizottságnak a magyar kormány különadója miatt – mondta Michael O'leary a Ryanair vezérigazgatója az Euronewsnak nyilatkozva. A légitársaság az extraprofitadó elnevezést nehezményezve minden fronton támadja a légiközlekedést terhelő magyar adót, amelynek alanyai nem is maguk a légitársaságok, hanem a földi kiszolgáló cégek, akikkel kapcsolatban állnak. Ráadásul az adó nem is a profitot terheli, hanem az utasforgalmat.

Más légitársaságok a bevezetett terhet egyszerűen beépítették az áraikba. A legnagyobb konkurens, WizzAir az áremelésre július elsejétől kerít sort, hangsúlyozva, hogy egyrészt a költségek növekedése jelenik meg az új tarifákban, másrészt azokat a kereslet és a kínálat befolyásolja. A többiek a témában nem is nagyon nyilatkoztak, igaz a magyar piacon leginkább ez a két cég a meghatározó. A Ryanair az első negyedévben a legnagyobb légitársasággá vált Budapesten, miután mind az utasok számában, mind pedig a repült útvonalakat tekintve megelőzte a WizzAirt. A fapadosok a magyar főváros légikikötőjének mintegy kétharmadát adják, ennek túlnyomó részén osztozik a két cég.

A Ryanair a különadó megjelenésének pillanatában kemény ellenállást kezdett tanúsítani, ennek jeleként minden július 1. után érvényes jegy esetében utólag beszedték a különadót a már megvásárolt jegyeknél is, az utasokat pedig arra bíztatják, hogy írjanak tiltakozó levelet a teher kapcsán a magyar kormánynak. A cég vezérigazgatója Michael O'leary pedig szívesen állt rendelkezésére a magyar sajtónak, többször idiótának, hazugnak nevezve az intézkedést bejelentő Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert. A kormányzat válasza egyértelmű volt: Varga Judit igazságügyi miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelet el (hivatalosan a cég eljárásaival szemben érkező nagyszámú panasz miatt), amely 2 milliárd forintos bírsággal is végződhet. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arra bíztatta a magyar utazóközönséget, hogy inkább a konkurens WizzAirt válasszák – és persze bocsánatkérést követeltek a Ryanair vezérétől. O'leary erre fel most az Euronewsnak nyilatkozva hasonlította a két magyar minisztert Dumb és Dumberhez, mondván ők is olyanok mit a Jim Carrey film főszereplői, „ha azt hiszik, hogy az emberek majd boldogan kifizetik a különadót és egyik napról a másikra egy drágább légitársaságot választanak”. Azt is mondta, hogy a Ryanair nem vonul ki Magyarországról, de csökkenteni fogja járatai számát Magyarországon. „Azzal, hogy a Ryanair és a Wizzair is ritkítja a járatsűrűséget és a jegyek drágulnak, Magyarország veszít a vonzerejéből, így kevesebb turista fog érkezni.” – jelezte előre.

A Ryanair vezér érvei szerint a légiipart azért nem érdemes most új adókkal terhelni, mert éppen, hogy kilábalnak a válságból, miközben masszívan veszteségesek. A Ryanair 350, a WizzAir 650 millió eurós veszteségről számolt be az elmúlt pénzügyi évben, az utasszám ugyan emelkedett, de még nem éri el a Covid előtti szintet, miközben a cégeknek az emelkedő üzemanyagköltségek mellett veszteséget okozott a slotok megtartásának költsége is: emiatt sokszor szinte üresen is repültek a gépek. A járvány előtti 80 százalékos gépkihasználtságot még mindig nem érték el a társaságok, a Ryanair  97 millió utasról számolt be a márciusban zárult pénzügyi évben, ami messze elmarad a járvány előtti közel 150 milliós rekordtól (igaz: az idén már 165 milliót terveznek). A Wizz 27 milliós utasszáma is több mint a duplája a 10 milliós megelőző évinél – de még bőven elmarad a korábbiaktól. A társaságok tőzsdei mélyrepülésben vannak: a Wizz január óta több mint 55, a Ryanair több mint 30 százalékot veszített az értékéből.

O'leary az interjúban mindenesetre bizakodónak tűnt a idei kilátásait tekintve, mondván két év vírus után egész Európa elindul nyaralni. Ugyanakkor a légitársaságok helyzetét nehezíti a munkaerőhiány: a személyzet a repülőterekről és a légiirányításból is hiányzik, és a Ryanair vezér szerint a konkurens légitársaságoktól is (de tőlük nem). Emiatt járattörlések és késések is várhatóak – mondta.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Getty Images

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás