Nagy üzletet kötött az Intel

2022.07.25. 15:24 • Erste Uzsonna

Felpattantak és pluszban várják a mai piaci nyitást a fő amerikai határidős indexek. A Dow Jones 0,3%-kal, az S&P 500 0,2%-kal, a Nasdaq pedig 0,1%-kal kereskedik feljebb, mint a pénteki záróérték.

Történetének egyik legnagyobb ügyfelét szerezte meg az Intel, a cég közleménye szerint egy éven át chipeket fog gyártani a tajvani MediaTek számos ezköze számára. A MediaTek félvezetőit többek között az Amazon Echo Speaker-eihez és a Peloton szobakerékpárjaihoz is használják. Az amerikai chipgyártó igyekszik felvenni a versenyt TSMC-vel és a Samsunggal, mely célja az amerikai kormányzatnak is, így ez győzelem mind a cég, mind Washington számára is. Az Intel új létesítményeket épít Arizonában, továbbá 20 milliárd dolláros új központot tervez építeni Ohióban is. A vállalat ezen tervei késhetnek ,amennyiben a kormányzat  52 milliárd dolláros támogatásának kifizetései későbbre csúsznak.

Egy milliárd dollárral megnövelte a korábban 5-7 milliárd dollárra becsült beruházásainak idei évre vonatkozó összegét a Tesla, melyet ugyanezen mértékben prognosztizálnak a következő két évre is. Elon Musk vezérigazgató korábban arról beszélt, hogy a gyárai igazi „gigantikus pénzégetők”, melynek köze lehet a vártnál nagyobb beruházási-igényhez.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás