Folytatja a szigorítási ciklusát a jegybank

2022.07.27. 09:21 • Erste Market Sztori

Bár júliusban már volt egy 200 bázispontos rendkívüli kamatemelés, véleményünk szerint az inflációs kockázatok, a forint árfolyamának sebezhetősége, illetve a piac által már korábban beárazott jelentős kamatemelések indokolták az újabb erőteljes lépést. A belső fundamentális helyzet mellett a vezető jegybankok kamatpolitikája is határozottság fenntartása mellett szólt: az EKB a múlt csütörtökön egyöntetűen döntött a nagyobb, 50 bázispontos kamatemelés mellett, míg az USA FED-je újabb 75 bázispontos szigorításról tehet bejelentést holnap.

A jegybank jelezte, hogy csütörtökön az egyhetes betéti tenderen a kamatláb szintén 100 bázispontos mértékben fog emelkedni. A magyar alapkamat így ismét kétszámjegyű, és a szigorítási ciklusnak még koránt sincs vége.

Ez utóbbit mind a jegybanki közlemény, mind az alelnöki sajtótájékoztató megerősítette. A monetáris politika célja, hogy hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások erősödése ellen, amihez a leghatékonyabb eszköznek a kamatok (illetve a reálkamatok) folytatódó emelését tartja. Továbbra sincsenek azonban könnyű helyzetben a döntéshozók, hiszen a rezsicsökkentés pár héttel ezelőtt bejelentett visszavágása tovább emeli az inflációt, s az emelkedő inflációs környezetben a már most magas inflációs várakozások megtörése nem lesz egyszerű feladat. A jegybank szerint egyebként az intézkedés 2022 augusztusától egy éven át emeli magasabb szintre az inflációt, első számításaik szerint 3 százalékponttal. A döntés egy olyan egyszeri inflációs hatást okoz, aminek kapcsán a monetáris politikának nincs befolyása, és várakozásaik szerint nem befolyásolja majd a középtávú inflációs kilátásokat.

A sajtótájékoztatón a jegybank alelnöke az infláció mellett a növekedésről is beszélt: a jegybank megítélése szerint nő a globális recesszió valószínűsége. A magyar gazdaság a második negyedévben még 6 százalék körüli ütemben bővülhetett, azonban a negyedév vége felé már látszódtak a lassulás jelei.

Az eurólikviditást nyújtó swap tenderek kapcsán nem jelentett be változást a jegybank. A napi rendszerességű tenderekkel, az aktív piaci jelenléttel az MNB erősíti a monetáris transzmisszió hatékonyságát, ezen keresztül támogatva az árstabilitás elérését és fenntartását.

A jegybanki „forward guidance” is változatlan maradt: „a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.”

Megítélésünk szerint a mai kamatdöntés összességében nem hozott jelentősebb meglepetéseket. A kamatlábak a vártnak megfelelően emelkedtek, s fennmaradt a szigorú hangvétel. Az elkövetkező hónapokban tovább folytatódnak a kamatemelések. Amennyiben az EKB esetlegesen már szeptemberben befejezi a kamatemeléseket, az MNB-nek is tere nyílhat a kisebb lépésekkel történő tovább haladásra, de maga a szigorítási ciklus várakozásunk szerint az év hátralévő részében végig fennmarad majd.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás