Kereskedelmi mamutok: tiszta Amerika

2022.08.19. 10:41 • Erste Market Sztori

A nagy kereskedelmi láncok beszámolóival folytatódott a héten az amerikai gyorsjelentési szezon, és miután az eredmények nem voltak annyira kétségbe ejtőek a piaci hangulat is bizakodóbb lett. A Walmart az elemzői várakozásokat felülmúlva az értékesítés 8 százalékos növekedéséről adott számot, az árbevétel megközelítette a 153 milliárd dollárt, miközben az elemzői konszenzus 150 milliárd körüli érték volt, és az 1,77 dolláros részvényenkénti eredmény is jobb lett a várt 1,62 dollárnál. A cég – annak ellenére, hogy a negyedéves eredmény 20 százalékkal, 5,2 milliárd dollárra nőtt egy év alatt - megismételte a korábbi profitfigyelmeztetést. „Arra számítunk, hogy az infláció továbbra is befolyással lesz a családok vásárlási döntéseire. Alkalmazkodunk ehhez, hogy segíteni tudjunk a vásárlóiknak” – mondta Doug McMillon vezérigazgató elemzőknek a jelentést követő konferenciahívásban. John David Rainey pénzügyi igazgató a CNBC-nek azt mondta, hogy a lánc diszkontárai egyre több közepes és magas jövedelmű vásárlót vonzanak. A Walmart élelmiszerpiaci részesedésének mintegy háromnegyede olyan vásárlóktól származott, akiknek éves háztartási bevétele meghaladta a százezer dollárt. A pénzügyi igazgató szerint a fogyasztás „minőségi és mennyiségi szempontból” is csökken, a vásárlók egyre inkább használnak hitelt, mint betétet, kisebb élelmiszercsomagokat választanak, és olyan termékeket vásárolnak, mint a tonhal- és babkonzerv a csemege- és marhahús helyett.

A folyamatból a versenytárs Target azonban – úgy látszik – nem annyira tudott profitálni, leginkább az átalakuló fogyasztói szokások miatt felgyülemlett készletkezeléssel adódtak problémái. A cég az elemzői várakozásoknál rosszabb negyedévről adott számot, a 39 centes részvényenkénti eredmény 2 százalék feletti csökkenést jelent, bár a bevételek 26 milliárd fölé emelkedtek (az elemzői várakozásokat meghaladva). A befektetők a számokat nem igazán honorálták: amíg a Walmart emelkedésnek indult a jelentést követően, a Target ára csökkent. A lánc szerint a nyereségre „elsősorban a vállalat készletcsökkentési erőfeszítései” gyakorolnak negatív hatást – a bruttó margin 21,5 százalékra csökkent a korábbi 30,4 százalékról „Bár a készletezési műveletek jelentős nyomást gyakorolnak rövid távú nyereségességünkre, biztosak vagyunk abban, hogy ez helyes döntés volt hosszabb távon” – mondta Brian Cornell, elnök-vezérigazgató.

Hasonló a kettősség a barkácspiacon is: a Home Depot a vártnál egyértelműen jobb, a Lowe's egy picit a várakozások alatti negyedévet zárt. Az atlantai székhelyű vállalat 5,05 dolláros részvényenkénti eredményt ért el a várt 4,94 dollárral szemben, míg bevétele 43,8 milliárd dollár volt (az elemzői konszenzus 43,4 milliárd dollár). A Lowe's ezzel szemben a vártnál (28,1) kisebb, 27,5 milliárdos bevételt produkált, miközben a konszenzusnál (4,6) nagyobb 4,7 dolláros részvényenkénti eredményt zárt. Miközben a Home Depotnál azt mondták, hogy az infláció ellenére nem érzik a kereslet eltolódását az olcsóbb tételek felé, a Lowe's a rövidebb tavaszt okolta az árbevétel visszaeséséért, és arról beszélt, hogy csökkent a szezonális termékek (teraszbútorok, grillsütők) és a covid alatt népszerűbb cikkek (fagyasztók) iránti kereslet. Igaz, a Lowe's is növekedni tudott ott, ahol a Home Depot erős: a professzionális házépítők esetében a kereslet náluk is növekedett. Igaz, amíg a Home Depot kifejezetten ebben a szegmensben erős, addig a Lowe's vásárlóinak kétharmadát magánvásárlók teszik ki.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Getty Images

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás