Így védekezhet az infláció ellen

2022.10.05. 12:02 • Erste Market Befektetés

A magas inflációra adott egységes monetáris politikai válasz a szigorítás: többek között az EKB idén már másodszorra emelt kamatot szeptemberben, Magyarországon pedig már közel 20 éve nem látott magasságokba emelkedtek a nominális kamatszintek.

Az infláció elleni védekezéshez szerencsére több, alacsony és mérsékelt kockázatú befektetési lehetőség is elérhető az Erste kínálatában, melyekkel megóvhatja pénze értékét. Erste Bázis és Erste Duett Alapokkal alacsony vételi költség, mérsékelt kockázat, illetve gyors és rugalmas visszaválthatóság mellett részesülhet a megemelkedett pénzpiaci kamatokból. Kötvényeinkkel és hozamvédett strukturált kötvényeinkkel a középtávú kamatokhoz férhet hozzá. Az Erste Ingatlan alappal pedig kitettséget szerezhet az inflációval szemben jellemzően ellenálló ingatlanpiacra.

Erste Fix kötvény
A magyar bankpiacon elsőként – és egyelőre egyedüliként – az Erste tette lehetővé ügyfelei számára, hogy fix kötvények révén részesedhessenek a jelentősen megemelkedett piaci forintkamatokból. Az Erste Fix Kötvények jellemzően kétéves futamidővel bírnak, és évente előre meghatározott kamatot fizetnek a kötvénytulajdonosok számára. Ezzel bebiztosítva 2 év múlva is az aktuális kétszámjegyű kamatok kifizetését akkor is, ha időközben a piaci kamatszintek újra visszaesnek.

Aktuális kínálatunkról itt tájékozódhat: https://www.erstemarket.hu/termekek/kotvenyek

Hozamvédett Garant strukturált kötvény
A Hozamvédett Garant strukurált kötvények szintén lehetőséget biztosítanak a Befektetők számára, hogy alacsony kockázat mellett részesedhessenek a jelenlegi magas piaci kamatokból. A termék működésének lényege, hogy lejáratkor egy adott Mögöttes Index teljesítménye és egy előre meghatározott Minimum Összeg közül a magasabbat fizeti. Azaz ezzel biztosítva egy előre meghatározott hozamot (hozamvédelem).

Aktuális kínálatunkról itt tájékozódhat: https://www.erstemarket.hu/termekek/strukturalt-ertekpapirok

Erste Bázis
Az Erste Nyíltvégű Bázis Befektetési Alap segítségével a befektetők profitálhatnak a hazai pénzpiaci hozamok emelkedéséből. Az alap leginkább bankbetéteket és rövid lejáratú kötvényeket tart portfóliójában.

Erste Duett Alapok Alapja
Az Erste Duett célja, hogy mérsékelt kockázatvállalás mellett a pénzpiaci hozamoknál magasabb hozamot biztosítson a befektetőknek. Bankbetéteken és rövid kötvényeken túl ingatlan befektetési alapokat is tart portfóliójában.

Este Ingatlan Alap
Az Erste Ingatlan Alap a hazai ingatlanpiacon elsősorban irodaházakba, valamint kiskereskedelmi tevékenységek végzésére alkalmas épületekbe fekteti kezelt vagyonát. Célja, hogy az ingatlanportfólióján stabil és hosszú távú jövedelmet érjen el.

 

A cikkben foglalt információk nem teljes körűek és a változtatás jogát az Erste Bank Hungary Zrt. és az Erste Befektetési Zrt. fenntartja. A jelen cikkben foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak. Célja kizárólag a Strukturált Értékpapírokkal kapcsolatos egyes specifikus információk, termékjellemzők megismertetése a befektetőkkel, amelyek segítséget kívánnak nyújtani ahhoz, hogy az ügyletkötés előtt kellő információval rendelkezzenek e befektetési formáról.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyes Kibocsátók strukturált értékpapírok kibocsátásához készült Alaptájékoztatóit eléri az adott Kibocsátók honlapján, valamint az Erste Befektetési Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002, tőzsdetagság: BÉT) oldalán (https://www.ersteinvestment.hu//hu/kibocsatok_alaptajekoztatok.html). Az egyes strukturált értékpapírok forgalomba hozatala kapcsán készült Végleges Feltételek (Final Terms, illetve azok magyar nyelvű összefoglalója) a forgalmazó Erste Befektetési Zrt. oldalán (www.ersteinvestment.hu-n az egyes termékek aloldalán) rendelkezésre állnak, melyeket kérjük, figyelmesen olvasson el befektetési döntése előtt.

Kérjük, hogy befektetési döntése meghozatala előtt óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, díjait, a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges károkat, továbbá döntésekor vegye alapul a Strukturált Értékpapírokhoz kapcsolódó kockázatokat is, mely kockázatok eltérőek lehetnek a termék mögöttes struktúráját képező eszközök kockázataitól és amellyel kapcsolatosan a jelen leírás is tartalmaz tájékoztatást. Kérjük, fontolja meg, hogy ezen termék valóban megfelel-e befektetési céljainak, pénzügyi ismereteinek, kockázatviselő képességének és kockázatvállaló hajlandóságának.

Felhívjuk figyelmét az MNB fogyasztóvédelmi honlapjára, amely számos tájékoztatóval. valamint az összehasonlítást, választást segítő alkalmazásokkal segíti Önt az egyes pénzügyi kérdései megválaszolásában. Az MNB fogyasztóvédelmi honlapjának elérhetősége: http://www.mnb.hu/fogyasztovedelem

 

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás