Itt a 20 százalékos infláció

2022.10.11. 11:59 • Erste Market Sztori

Havi szinten 4,1 százalékkal nőttek az árak, s ezen belül a háztartási energia 59,2 százalékkal drágult augusztushoz képest. A rezsiemelés elszámolása mellett a fő inflációs hajtóerőt továbbra is az élelmiszerek árai jelentették, melyek hó/hó alapon további 3,5 százalékkal nőttek szeptemberben. Az éves élelmiszer-inflációs index így már 35,2 százalékos.

Meglepetésre a szolgáltatások árai csökkentek szeptemberben: hó/hó alapon 0,1 százalékkal. Az üdülési szolgáltatások árainak 13,6 százalékos szezonális csökkenése ugyanis némileg ellensúlyozta más szolgáltatás-kategóriák áremelkedését. Éves szinten a szolgáltatások 8,2 százalékkal drágultak.

Ami a kilátásokat illeti, a bizonytalanság az, ami maradt. További egyszeri inflációemelkedést hozhat az árstopok kivezetése, azonban egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy ez pontosan mikor következik be. A forint folytatódó gyengülése is inflációt emelő faktor: a gyenge árfolyam miatt a globális dezinflációs hatások hazai árakba való begyűrűzése is késhet. Az elkövetkező hónapokban 20 százalék felett maradó éves inflációs rátával számolunk, ami a jövő év második negyedévétől indulhat csökkenésnek. Egyszámjegyű inflációt jövő év szeptemberétől láthatunk ismét.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: GettyImages

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás