A benzinre tovább maradhat az ársapka, mint a dízelre?

2022.11.10. 09:00 • Podcast

Egyre nagyobb szakadék alakul ki a benzin és a gázolaj literenkénti ára között. A 95-ös benzin jelenleg, a piaci ár alapján 697 forintba kerül literenként, míg a gázolaj 786 forintot kóstál. Magyarországon a dízelre vonatkozó ársapka eltörlését azzal lehetne magyarázni, hogy azt inkább az iparban, a mezőgazdaságban használják, és nem annyira érinti a lakosságot, mint a benzin. Az is igaz ugyanakkor, hogy a dízeles személygépjárművek aránya a vidéki Magyarországon a magasabb, így az ársapka ilyen diszkriminatív eltörlése akár kontraproduktív is lehet, politikai megfontolások alapján.

Ez még persze csak találgatás, ami biztos viszont, hogy február 5-étől életbe lép az Európai Unió szankciója az orosz kőolaj- és olajtermékek behozatalára vonatkozóan. Az Erste olaj-és gázipari elemzője azt mondta, hogy az alternatív beszerzési csatornák kiépítése a benzin esetében megoldottabbnak tűnnek, a dízelnél viszont jelentkezhetnek ellátási nehézségek.

Kína is mentőövet dobhat Európának

Némiképp az orosz elképzelésekkel ellentétben, a nehéz helyzetben Kína növelheti a gázolaj szállításait Európa felé. Ez ugyanakkor lényegesen drágább lesz, mint az orosz beszerzés volt – tette hozzá Pletser Tamás. Az Európai Unió az Egyesült Államokkal is nagy tételben kereskedik dízel üzemanyaggal, várhatóan az amerikaiak is a maximumra pörgetik a szállításaikat.

Pletser Tamás szerint az amerikai kőolajkészletek helyzetében a félidős választások változást hozhatnak majd. A voksolást megelőzően, Joe Biden amerikai elnök ugyanis lefelezte, 400 millió hordóra csökkentette a stratégiai készleteket, hogy megpróbálja ezzel leszorítani a politikai népszerűségvesztést okozó magas üzemanyagárakat. A félidős választásokat követően viszont vélhetően ismét eljön a készletek feltöltésének az ideje.

A szakértő hozzátette: a világpiaci kőolajárakat egymással ellentétes hatások alakíthatják. Bár Kínában a zéró covid politika folytatása miatt csökkenhet a kereslet, ami lefelé nyomja az árakat, de mégis a felfelé mutató kockázatok az erősebbek, méghozzá a szűkös kínálati oldal miatt. Az olajpiaci beruházások, új kapacitások létesítése ugyanis komoly léket kapott a koronavírus által, és azóta sem pörögtek fel az új projektek.

A beszélgetés második felében szó volt arról is, hogy:

  • Mennyi ideig élvezhet Magyarország biztosan mentességet az orosz kőolaj embargó alól?
  • Kína és India milyen mértékben kompenzálja Oroszországot a kieső európai szállításokért?
  • Mennyire érzi meg az orosz kőolaj-és földgáztermelés az európai szankciókat?

Pletser Tamással, az Erste olaj-és gázipari elemzőjével Imre Lőrinc beszélgetett.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás