Korrigált a Meta

2022.11.11. 13:47 • Erste Market Befektetés

Vállalom a felelősséget – írta a Facebook alapító Mark Zuckerberg a dolgozóknak, amikor szerdán a vállalata 13 százalékos, 11 ezer főt érintő leépítését indokolta. Az elbocsátási hullám a Meta minden leányvállalatát érinti, az érintett dolgozók hozzáféréseit már aznap letiltotta a cég, az e-mail fiókjukhoz is csak este férhettek hozzá. Az amerikai munkavállalók gáláns, négy havi végkielégítést kapnak, amit minden egyes vállalatnál töltött év további két héttel növel, és fél éven át fizetik az egészségbiztosítást (a családtagoknak is) – sőt a novemberi részvényopció is jár majd. A bejelentés szerint a nem az USA-ban dolgozó elbocsátott munkavállalók is hasonlóan kedvező feltételeket kapnak majd, a helyi munkaügyi szabályokhoz igazodva. A cég ezen kívül kisebb irodaterületeket bérel, bevezeti az íróasztal-megosztást és meghosszabbítja a létszámstopot is a jövő év első negyedéig. Mark Zuckerberg azt írta, tévedett, amikor azt hitte, hogy az online fogyasztói aktivitás növekedése a járvány csitulása után ugyanúgy folytatódik majd.



A beismerés mindenesetre jót tett a cégnek. A Meta árfolyama múlt pénteken a 2015-ben látott 89 dolláros szint alá zuhant – a cég ekkor még „csak” 1,5 milliárd felhasználónál járt, miközben ma már 2,8 milliárdnál tart. Igaz, amíg hét éve a felhasználók száma folyamatosan gyarapodott, addig ma már inkább stagnál, a naponta aktív felhasználóké pedig csökken – a TikTok megingatta a korábban rendíthetetlennek tűnő óriást. A cég múlt péntekig csak az idén 73 százalékot veszített az értékéből, a tavaly szeptemberi árfolyamcsúcs (378,69 dollár) óta pedig 76 százalékot. A bejelentés azonban jótékonyan hatott az árfolyamra: a Meta már a 110 dolláros szintet közelíti, pár nap alatt több mint 20 százalékkal nőtt az ára. A fordulat egyértelműen a bejelentésnek köszönhető, hiszen annak híre (mármint, hogy a Meta elbocsátásokra és korrekcióra készül) már a hét végén megjelent az amerikai sajtóban.

A Meta problémái igazán tavaly ősszel kezdődtek. Mark Zuckenberg tavaly októberben jelentette be a névváltást, az árfolyam azóta esik folyamatosan. A névcsere egyet jelentett a stratégiai fókusz áthelyezésével: a közösségi média helyett a társaság saját metaverzumára, a Horizon Worlds-re koncentrált. Csakhogy a dollármilliárdokba kerülő új univerzum csak nem akar látványosan növekedni, a felhasználók száma a hírek szerint nemhogy nőtt volna a tavaly februárban közzétett 300 ezerről, hanem csökkent is. Bár a cég a legutóbbi jelentésében nem tett közzé erről számokat, az azért beszédes, hogy most már a célja a 280 ezer aktív felhasználó elérése volt az év végéig (miközben korábban még a félmillió).

Mindeközben a társaság számai borzalmasan alakultak: a bevétel a harmadik negyedévben 4,5 százalékkal csökkent – részben a versenytársak előretörése (a Google hirdetési-piaci térnyerése és a TikTok), részben az Apple adatvédelmi intézkedései nyomán, ami nehezítette az applikációkban a célzott reklámok megjelenését. A működési költségek közel 25 százalékkal emelkedtek, így a profit a felére esett vissza. Zuckerberg a világ harmadik leggazdagabb emberéből a harmincadik helyen találta magát (igaz, a részvények mostani emelkedésével mára a 26. lett).

Az elemzők szerint az elbocsátási bejelentés arra utal, hogy a cég vezetése hajlandó lesz korrigálni a hibákat. A kanadai Itau BBA elemzője, Thiago Kapulskis máris 120 dollárra növelte a cég célárát (igaz, eddig is 102 dolláron volt), mondván: „a növekvő nyomás ráébresztette a Meta vezetését arra, hogy korrekcióra van szükség. Az elbocsátások – szerinte – arról szólnak, hogy a cég elismeri a problémát.

Forrás: Bloomberg.com

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás