Német-magyar kapcsolatok: elszakadás vagy összefonódás?

2023.02.08. 13:14 • Podcast

Továbbra is nagyon erős a német és a magyar ipar összefonódása, de nagyjából 2018 óta enyhén veszít erejéből ez a kapcsolat – kezdte a beszélgetést az Erste elemzője. Nagy János szerint ehhez hozzájárul, hogy a magyar exporttevékenység megpróbál egyre több, nemcsak európai, hanem például ázsiai piacot kiszolgálni termékeivel.

A további növekedési potenciál is inkább keleti irányban található meg, hiszen az európai ipar már jó ideje nyögi a különböző nehézségek, ellátási láncok, visszaeső kereslet súlyát. Ugyanakkor ez az orientáció váltás nemcsak Magyarország esetében jellemző. Németország is egyre-másra próbálja erősíteni távol-keleti jelenlétét, akár az export diverzifikálásával, akár a feldolgozóipari termelés kihelyezésével.

Jelentős elszakadásról persze nem beszélhetünk, és ez a jövőben sem várható. A tavaly novemberi ipari adatokat figyelve például világosan látszik a német és a magyar ipar együttállása. Mindkét országban az energia intenzív ágazatok, a kokszgyártás, a vegyipar vagy a fémfeldolgozás csökkent, amit Magyarországon kompenzálni tudott a jármű-, és az egyre inkább kelet felé összpontosító akkumulátorgyártás. Idén 5 százalékot meghaladó ipari termelésbővülés várható idehaza, amihez hozzájárul például a dél-koreai SK Group komáromi második üzemének termőre fordulása, vagy az iváncsai üzem csatasorba állítása – tette hozzá az Erste elemzője.

Nagy János a gazdasági kilátásokat illetően megjegyezte: az idei első félév még nehézkesebb lesz: magas infláció, gyengébb GDP-növekedés és mérsékelt külső kereslet lesz a jellemző. De a belpiaci vásárlásokban, fogyasztásban is lehetnek még kellemetlen meglepetések. A második félévben viszont már javulás várható a gazdasági teljesítményben. Ennek persze feltétele, hogy a kínai gazdasági újranyitás után a beszállítói láncokban lévő fennakadások kisimuljanak, és fennmaradjon a jelenlegi enyhébb energiapiaci helyzet.

A beszélgetés második részében Miró József, az Erste Befektetési Zrt. stratégája volt a vendégünk. Szó volt arról, hogy:

  • Milyen formában kezdték meg az európai cégek a gyorsjelentési szezont?
  • Hogyan reagálnak a befektetők a vállalati beszámolókra?
  • Miért nem rettentette el a részvénypiaci befektetőket a kirobbanó formában lévő amerikai munkaerőpiaci adat?

Nagy Jánossal, az Erste elemzőjével és Miró Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. stratégájával Imre Lőrinc beszélgetett a Reggeli Monitorban.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás