Ajaj, itt az AI: újabb mém-rally kezdődött?

2023.02.09. 10:35 • Erste Market Sztori

A Microsoft lépése feltüzelte a kisbefektetők szenzációra éhes tömegét, és új sztárja lett a tőzsdéknek: a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatok kerültek a figyelem középpontjába. A hirtelen jött érdeklődés persze érthető, hiszen a szakértők szerint az AI a mindennapi életünk szerves részévé válik a következő években. Ebből pedig logikusan következik, hogy azok a vállalatok, amelyek ezt a technológiát hasznosítják, jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek.

A befektetők rá is vetették magukat a mesterséges intelligenciához kötődő vállaltokra. Kifejezetten jó helyzetbe kerültek azok a kisebb cégek, amelyek neve valamilyen módon utal is erre a technológiára. Az alacsony piaci kapitalizáció miatt ezek árfolyama amúgy is hajlamos a nagyobb elmozdulásokra.

A C3 AI egy 2,7 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező, vállalati alkalmazásokat és alkalmazásfejlesztési platformot kínáló szoftvercég. Január végén a vezetőség bejelentette, hogy elindítja új, mesterséges intelligenciára épülő termékcsaládját, melybe az Open AI a Google legújabb mesterséges intelligencia képességeit integrálja. A vállalat részvényeinek árfolyama a következő napokban közel duplájára emelkedett.

A BigBear.ai a döntéshozatal támogatását segítő analitikai és kibertechnikai megoldásokat kínál vállalatok számára, piaci kapitalizációja 700 millió dollár. Január 12-én egy nap alatt 85 centről 3 dollárra ugrott az árfolyama, azóta pedig már 6 dollár fölé emelkedett, ami pár hét leforgása alatt több, mint 600 százalékos emelkedést jelent. A kezdeti nagy ugrást az Amerikai Légierővel kötött 2032-ig szóló, összesen 900 millió dolláros megállapodás megkötésének híre okozta. Ez átlagosan 100 millió dollárt jelent évente, ami jelentősen hozzájárul a vállalat növekedéséhez, hiszen tavaly mindössze 170 millió dollár volt az egész éves bevétel. Az árfolyam hétszeresére emelkedése azonban még ezzel együtt is túlzónak tűnik.

A SoundHound AI beszédfelismerést, természetes nyelvértést, hangfelismerést és keresési technológiákat fejleszt, részvényeinek összértéke 700 millió dollár. A vállalattal kapcsolatban különösebb hír nem látott napvilágot az elmúlt hetekben, úgyhogy itt is inkább a nevében szereplő „AI” tag járult hozzá ahhoz, hogy februárban 2-ről 4 dollár fölé emelkedjen az árfolyama.

A BuzzFeed médiavállalat is felült az AI-vonatra, és január végén bejelentette, hogy médiatartalmak generálásánál tervezik igénybe venni a mesterséges intelligencia segítségét. Ez elég volt ahhoz, hogy az árfolyam egy nap alatt 95 centről 2,1 dollárra emelkedjen. A cég piaci kapitalizációja mindössze 250 millió dollár, amivel a legkisebb papírok közé tartozik az amerikai tőzsdén. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az árfolyama jóval volatilisebb a nagyobb vállalatokéhoz képest.

 



A C3 AI, BigBear.ai, SoundHound AI és BuzzFeed árfolyamának százalékos növekedése 2023. január 11. óta
Forrás: Erste, Bloomberg

Kérdéses, hogy a vállalatok fundamentumai az árfolyamok emelkedésével arányosan erősödnek-e a mesterséges intelligencia-érintettség által, és ennek tudható be a fokozott érdeklődés, vagy inkább arról van szó, hogy a kisbefektetők beírták a keresőbe az „AI” és a „részvény” kifejezéseket, és megvették a találati lista elején szereplő vállalatok részvényeit. Mind a négy vállaltról elmondható, hogy jelenleg veszteségesen működnek, és az elemzői várakozások szerint legalább 2025-ig ez nem is változik.

Ráadásul korábban is volt példa nagymértékű árfolyamingadozásra a fenti vállalatok esetén, ami az alacsony piaci kapatalizációval is magyarázható, mivel a kisebb cégek árfolyama jóval volatilisebb a nagyobb társaikéhoz képest. A SoundHound AI árfolyama tavaly április végén, a cég tőzsdei bevezetése után egy nap alatt 6,5 dollárról 13,5 dollárra nőtt, majd másnap visszaesett 6,8 dollárra. A BigBear.ai árfolyama pedig tavaly márciusban lefeleződött, utána viszont pár hét alatt 6 dollárról majdnem 15 dollárig emelkedett, onnan viszont lejtmenetbe kapcsolt, és néhány hónap alatt 1 dollár környékére csökkent.

Nagy kockázatnak teszi ki magát az, aki a hirtelen árfolyamnövekedést látva, a kimaradástól való félelem által vezérelve fektet ezekbe a részvényekbe. Ha a vállalat bevételének és nyereségének növekedése nem indokolja az árfolyam elszállását, akkor előbb vagy utóbb szembejön a realitás, és a mámoros emelkedés után fájó kijózanodás következik, éppúgy, ahogy a tavalyi évben is.

A fentiekhez hasonló árfolyammozgások az AMC és a GameStop nevével fémjelzett mém-rallykra emlékeztetnek. 2021-ben az online fórumokon szerveződő kisbefektetők koordináltan venni kezdtek egy-egy részvényt, melyek árfolyama ennek következtében pár nap alatt a sokszorosára emelkedett.

 

A GameStop és az AMC hullámvasútszerű árfolyamváltozása százalékban kifejezve
Forrás: Erste, Bloomberg

Aki az elején szállt be, és időben kiszállt, az nagyot szakíthatott. Aki viszont csak a nagy emelkedés után fektetett be ezekbe a cégekbe, megégette magát. Az árfolyamok ugyanis nem maradtak az egekben sokáig, emiatt érdemes a mesterséges intelligenciához kötődő vállalatok idei menetelését is fenntartással kezelni.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Shutterstock

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás