A Meta sem akar kimaradni az AI-őrületből

2023.02.28. 15:17 • Erste Uzsonna

Iránykereséssel kezdődhet a kereskedés az amerikai tőzsdéken, a határidős indexek minimális elmozdulást mutatnak a tegnapi záróértékhez képest.

A Target ma tette közzé negyedéves eredményét. A vállalat pozitív meglepetéssel szolgált, ugyanis a várt 30,5 milliárd helyett 31,4 milliárd dolláros bevételt értek el. A nyereség szintén felülmúlta az előzetes becsléseket, részvényenként 1,48 dollár helyett 1,89 dollárt termelt a kiskereskedő. A Walmart legutóbbi negyedéves eredményeihez hasonlóan a Targetnél is az látszik, hogy a fogyasztók inkább az alapvető termékekre költenek, az elektronikai, lakberendezési és ruházati cikkek értékesítése pedig csökkent. A vezetőség 7,75 és 8,75 dollár közötti részvényenkénti nyereségre számít idén, ami elmarad a Wall Street 9,23 dolláros várakozásától.

A Facebook anyavállalata, a Meta bejelentette, hogy új egységet hoz létre, ami az úgynevezett generatív mesterséges intelligenciával foglalkozik majd. A lépés néhány nappal az után történt, hogy a Meta is bejelentette saját MI-szolgáltatását, a LLaMA-t, amivel az OpenAI illetve az Alphabet chatbotjával venné fel a versenyt.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás