Végre kicsit csökkent az infláció

2023.03.08. 13:23 • Erste Market Sztori

Az infláció szerkezete sem hozott most meglepetést. Havi szinten folytatódott az élelmiszerek drágulása – szerencsére a megelőző hónapokan látottaknál mérsékeltebb ütemben. Az 1,7 százalékos havi szintű áremelkedés még mindig magas, azonban talán már van tér arra, hogy jóval lassabb fokozatba kapcsoljon az erős átárazási magatartás. A globális élelmiszerár-változásokat mérő FAO Élelmiszer-árindex (FFPI) már 11 hónapja csökken. A magyarországi mezőgazdasági árindex pedig 2022 októberében fordult le csúcsáról. Ráadásul az egyre inkább visszaeső belső kereslet is árazási magatartás változtatására ösztönzhet. A kedvezőbb helyzetet a fogyasztók az akciók egyre nagyobb engedményeket mutató és szélesebb körű megjelenésével fogják érzékelni, illetve érzékelhetik már most is. Az ezzel kapcsolatos kommunikáció is felerősödik, főleg a nagy üzletláncok részéről. Összességében úgy tűnik, bízhatunk abban, hogy a visszafogottabb élelmiszerdrágulás érdemben hozzá tud majd járulni az idei évre várt dezinflációhoz.

A februári adatra visszatérve, a mérsékeltebb havi dráguláshoz hozzájárult a járműüzemanyagárak 3,6 százalékos, illetve a háztartási energia árainak 2 százalékos havi csökkenése. Jelentősen lassult az zömmel árfolyamvezérelt tartós cikkek drágulása (0,1 százalék hó/hó), ami hozzájárulhatott az enyhe maginflációs fordulathoz. Óvatosságra int viszont, hogy a szolgáltatásoknál úgy tűnik, folytatódtak az erőteljes év eleji átárazások, s februárban további 1 százalékkal nőttek az árak.

Magyarországon 2021 januárja óta van emelkedő pályán az infláció, ráadásul az éves szintű drágulás mértéke a tavalyi év második felében lényegesen fel is gyorsult. Innen nézve kedvező, hogy ha csak egy kicsit is, de végre mérséklődni tudott az extrém magas infláció. A továbbiakban magas szinten platózó, illetve a második negyedévtől valamivel gyorsabban csökkenő inflációt várunk. Az éves index várhatóan júliusig 20 százalék felett marad. Az év második felében az egyre erősebben érvényesülő bázishatás miatt ütemesebb lassulás jöhet be az árak éves szintű növekedési ütemében. Összességében a fokozatos dezinflációt a globális dezinflációs folyamatok, a lassuló belső kereslet, a várhatóan erősebb szinten stabilizálódó forint és az egyre támogatóbb bázishatás segítheti. Az éves átlagos infláció 2023-ban 18,5-19 százalék lehet, az év végére egyszámjegyű inflációt várunk.

Továbbra is jelentősek azonban a középtávú inflációs kihívások a megváltozott globális környezet és a szűk munkaerőpiac mellett. 2024-ben is folytatódhat ugyan a dezinflációs folyamat, ám jelenlegi várakozásunk szerint csak 2025-ben tér vissza a jegybanki célsávba az infláció. Mindez tartósan szigorú monetáris politikát és pozitívban maradó előretekintő reálkamatot sugall az elkövetkező időszakban.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Shutterstock

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás