Az ipari fellendülés még várat magára

2023.04.05. 10:37 • Erste Market Sztori

A részletes bontás egyelőre nem ismert; a KSH rövid közleménye szerint „a termelés csökkenéséhez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. A legnagyobb súlyú alágak közül a villamos berendezés gyártása bővült a leginkább, de nőtt a járműgyártás is, ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesett a termelés volumene“.

A februári adatok szerint nem sikerült visszapattanni a januári zuhanás után. Az elkövetkezendő időszakban a mérsékelt európai kibocsátás lehet a meghatározó tényező a termelés alakulásának tekintetében. Egyrészt a régiónkban fellépő újabb gyárleállásoknak (például a csehországi Skoda esetében) is lehetnek a magyar kibocsátásra kedvezőtlen tovagyűrűző kihatásai. Másrészt az energiaintenzív ágazatok is számottevő súllyal – hozzávetőlegesen 20 százalékkal – bírnak az ipari termelésen belül, melyekre kontinensszerte nehéz idők járnak és alapvető átalakulás elé néznek. Sajtóinformációk alapján tavasszal indulhat(ott) meg a termelés az SK iváncsai egységében, melynek teljes kapacitáson működve szemmel jól látható pozitív hatása lesz a feldolgozóipar teljesítményére. Mindemellett középtávon a termelésbe lépő jelentős kapacitásbővítések – főként a járműiparban, valamint szintén az akkumulátorgyártás terén – a kibocsátás érdemi fellendülését eredményezhetik. A kedvező hatások realizálódása azonban leginkább a globális konjunktúra helyreállásának, alakulásának függvénye lesz.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás