Gyengén teljesített az amerikai gazdaság az első negyedévben

2023.04.27. 15:30 • Erste Uzsonna

Jó a hangulat az amerikai tőzsdéken, a határidős indexek emelkedést jeleznek: a Dow 0,4, az S&P 500 0,6, a Nasdaq pedig 1 százalékos pluszban járt a nyitás előtti percekben.

A GDP évesítve 1,1 százalékkal nőtt az első negyedévében az Egyesült Államokban az előző negyedévhez képest. Ez lassulást jelent a tavalyi negyedik negyedéves 2,6 százalék után, és elmarad az 1,9 százalékos növekedésre vonatkozó várakozástól.

A múlt héten 16 ezerrel 230 ezer főre csökkent a munkanélküli-segélyért folyamodók száma az USA-ban, miközben a piac 248 ezerre számított. A friss adat arra utal, hogy a gazdaság gyengélkedése ellenére továbbra is kifejezetten feszes a munkaerőpiac. A tartós segélykérelmek száma 1 millió 858 ezerre csökkent a korábbi 1 millió 861 ezerről.

Ma tőzsdenyitás előtt tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Mastercard. A vállalat bevétele 5,7 milliárd dollár lett, ez kis mértékben, de felülmúlta a várt 5,64 milliárdot, ahogy a nyereség is, ami részvényenként 2,8 dollár volt. A kártyatársaság jó eredményéhez hozzájárultak a megélénkülő külföldi költések, amik 35 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti volument.

A gyógyszergyártók jelentései vegyesen alakultak. A Merck koronavírus elleni készítménye iránti kereslet drasztikusan visszaesett, az ebből származó idei első negyedéves 392 milliós összeg 88 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. A vállalat összességében mégis felülmúlta az elemzői várakozásokat: 13,78 milliárd dollár helyett 14,49 milliárd lett a bevétel az első három hónapban, a részvényenkénti nyereség pedig a várt 1,32 dollár helyett 1,4 dollár. Az árfolyam 2 százalékot emelkedett a bejelentést követően a tőzsdenyitás előtti órákban.

Az AbbVie befektetői viszont nem elégedettek, mivel a gyógyszergyártó főbb készítményei közül nem mindegyik hozta a vár számokat. Az árfolyam 6 százalékos eséssel reagált a jelentésre. A vállalat bevétele 12,23 milliárd lett az első negyedévben, a részvényenkénti nyereség pedig 2,46 dollár, ezek nagyjából egybeesnek az elemzői várakozásokkal.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás