Richter: A növekedés egy részét elviszi a pénzügyi eredmény

2023.05.10. 14:08 • Erste Ötletgyár Mini

A Richter május 12-én hajnalban teszi közzé első negyedéves eredményét. A társaság előrejelzésünk szerint 205,4 milliárd forintos árbevételt és 40,8 milliárd forintnyi adózott eredményt érhetett el.

Az első negyedéves számokat a Richter már új struktúrában fogja közzétenni. A legnagyobb újdonság, hogy az eredményt négy üzletágra bontva fogják bemutatni. Ezek: a központi idegrendszer, a nőgyógyászat, a biotech és az általános gyógyszerek. Ezen kívül a földrajzi felosztás is némileg változni fog, és bár az új felosztás jelentős átfedéseket tartalmaz az eddigivel, mégsem egy az egyben ugyanaz lesz. Az új struktúrából részletesebb képet kaphatunk a Richter működéséről, így az növeli a vállalat transzparenciáját.

A Richter árbevétele 22,2%-kal bővülhetett az előző év azonos időszakához képest. A főbb piacok közül az USA értékesítések 31,7%-kal emelkedhettek euróban mérve az erős Vraylar értékesítésnek köszönhetően. Kelet-Európa 28,8%-kal növekedhetett szintén euróban mérve, főleg a bázishatásnak köszönhetően, nyugat Európa pedig 12,4%-kal növekedhetett a növekvő EVRA eladások miatt.

A bruttó eredményhányadra pozitív hatással van a növekvő royalty bevétel és az alacsony marzsú kiskereskedelmi tevékenység arányának csökkenése. A bruttó marzs növekedése és a működési költségek kontroljának köszönhetően az EBIT 22,4%-kal 45,9 milliárd forintra emelkedhetett. A pénzügyi eredmény negatív lehetett, így az adózott eredmény 10,2%-kal 40,8 milliárd forintra emelkedhetett.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás