Kamatcsökkentés és új kőolajvezeték

2023.06.21. 13:43 • Podcast

„A kamatdöntés nem, az már inkább meglepetés volt számomra, hogy a Magyar Nemzeti Bank tartotta az idei növekedési várakozásait, és továbbra is 0 és 1,5 százalék közötti sávban várja az idei GDP-bővülést, miközben az általános piaci várakozás már inkább a 0, vagyis a gazdasági stagnálás” – értékelt a jegybank tegnapi kamatdöntő ülését Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője. Az elemző szerint ez mégsem nevezhető stagflációnak, mert ez egyelőre csak rövid időszakot ölel fel, nem pedig 5-7 éves időszakot. Egy ilyen gazdasági év még nem tartozik ebbe a kategóriába.

„Nincs kizárva, és egy hajszállal, de az a valószínű, hogy a Fitch Ratings pénteken leminősíti a magyar adósbesorolást. A külső egyensúly sokat javult, de a növekedési kilátások nem javultak, és az uniós pénzekről sincs megállapodás. Ezek inkább a leminősítést valószínűsítik” – mondta el az adósságszint meghatározással kapcsolatos várakozásait Nagy János. Az Erste makrogazdasági elemzője szerint azért is valószínűsíthető, hogy a Fitch Ratings leminősíti a magyar államadós-besorolást, mert év elején egy másik hitelminősítő, a Standard & Poor’s már megtette.

Új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között. „Az Algyő és Újvidék közötti új vezeték leginkább Szerbia számára lesz előnyös. Magyar szempontból ez egy profitábilis üzlet lehet. A szerb Nis cég kaphatna így évi 5,5 millió tonna kőolajat” –mondta a Reggeli Monitorban Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője. Arról is beszélt, hogy 4 év múlva indulhat el ezen a vezetéken az orosz kőolaj szállítása.

„Van egy 100 kilométeres szakasz Zágráb és a magyar határ szakasz között, ahol az Adria-vezetéket kellene bővíteni. Ez tenné lehetővé a Brent kőolaj szállítását, ha kiesik az orosz Urals kőolaj. Egyre erősödik a nyomás az Unió részéről, hogy a tagállamok váljanak le minél nagyobb mértékben az orosz kőolajról” – részletezte a piaci lehetőségeket Pletser Tamás.

Az Erste olaj- és gázipari elemzője azt is megerősítette, hogy most van egy kegyelmi állapot a földgázpiacon. Az Európában hasznát gáz tőzsdei ára 38-40 euró környékén van, ami azzal is magyarázható, hogy Európa jól ellátott, 75 százalékos a tározói töltöttsége. Jön Európa felé a cseppfolyósított földgáz is az Egyesült Államokból.

„Ettől függetlenül a téli időszakra 50-70 euró lehet a földgáz ára, a korábbi időszakhoz képest nagyobb ármozgást produkáló földgázpiacon” – mondta el várakozásait Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője.

A műsorban szóba került még:

  • Uniós források megérkezése mennyire javíthatna a költségvetés helyzetén
  • A markánsan 10 százalék alatti infláció mikorra érhető el
  • Márciusban újra elindult egy amerikai telephely, amely az LNG-termelés 15 százalékáért felelős
  • Ázsiában is megindult a kereslet a cseppfolyósított földgáz iránt
  • Az oroszok elvesztették az európai gázpartnereik háromnegyedét

A műsor első felében Nagy Jánost, az Erste makrogazdasági elemzőjét, majd Pletser Tamást, az Erste olaj- és gázipari elemzőjét hallják. A műsorvezető Nagy Károly.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás