Bezuhant a magyar BMI: kezdhetünk pánikolni?

2023.07.05. 14:30 • Podcast

A magyar beszerzési menedzser index júniusi bezuhanása mindenképp egy meglepő fejlemény volt, figyelembe véve, hogy a magyar gazdaság fundamentumai alapvetően javuló pályára kerültek: csökkenő energiaárak, javuló folyó fizetési mérleg, mérséklődő infláció. Hozzá kell azonban tenni, hogy legalább ugyanekkora mértékben okozott meglepetést az is, hogy a tavalyi év közepe óta 57 pont körül tartózkodott a magyar BMI mutató (vagy olykor 60 pont felett), egy olyan környezetben, amikor alapvetően romlottak a gazdaság kilátásai. A nyugat-európai, amerikai, vagy kínai BMI indexek lekövették ezt a hangulatot, a magyar viszont bőven felülteljesítő volt.

Miközben azt sem szabad elfelejteni, hogy például az amerikai BMI adatok már hosszú ideje gazdasági recessziót sejtetnek, de ez még mindig nem következett be. Jól alakul a munkanélküliségi ráta, stabilan teljesítenek a családi ingatlanfejlesztők, és a reálbérek is nagyjából másfél év után elkezdtek emelkedni a tengerentúlon – magyarázza az Erste Befektetési Zrt. stratégája. Felmerül tehát a kérdés: mi okozza ezt a szétállást a gazdasági teljesítmény, és a BMI adatok között?

Miró József szerint az egyik oka annak, hogy egyre kevésbé megbízható a BMI index előrejelző képessége, a 2008-as válság utáni paradigmaváltásban keresendő. A gazdasági összeroppanás után ugyanis a jegybankok változtattak a stratégiájukon, és egyre inkább kihasználják azt a lehetőséget, hogy pénzt teremtsenek, toljanak rá a gazdaság egy-egy nehéz helyzetbe jutott ágazatára. Ahol pedig megjelenik a helikopterpénz, ott rögtön megjelenik annak gazdaságélénkítő hatása is – ez pedig nem feltétlenül találkozik a beszerzési menedzserek érzékelésével.

„Emellett felmerül a gyanú, hogy az egyre jobban mérhető adatok miatt sokkal érzékenyebbek lettek a válaszadók a kisebb változásokra, mint korábban” – tette hozzá az Erste Befektetési Zrt. stratégája. Egy másik változás, amit a 2008-as válság hozott, hogy a vásárlók tudatosabbak lettek. Az Egyesült Államokban például a „carpe diem” szemlélet uralkodott a gazdasági krach előtt, vagyis az egyén, ahogy jobban ment a szekere, úgy vásárolt rögtön nagyobb autót, házat, adósította el magát. Ez az azonnaliság mára mérséklődött, ez pedig a beszerzési menedzserek észlelésében - az új rendeléseken keresztül-, a kereslet csökkenését, és így a BMI index visszaesését jelenti.

Az ugyanakkor kétségtelen, hogy Magyarországon jól láthatóan csökken a lakossági kereslet. 1995 óta nem voltak olyan alacsonyak az új rendelésállományok az iparban, mint júniusban. Példaként hozhatjuk az autópiacot, ahol az első negyedéves erősödés után a második negyedévtől már fékeződést látni a vásárlásokban (szemben a nyugat-európai trendekkel). Miró József szerint a hazai kereskedők, beszerzési menedzserek most azt látják, hogy a gazdasági visszarendeződés mégsem lesz olyan gyors, mint azt korábban várták, és most tudatosult bennük igazán a visszafogott hazai kereslet.

A beszélgetés második felében a mesterséges intelligencia vállalatokra gyakorolt hatásairól beszélgettünk. Szóba került, hogy:

  • újabb aranykort hoz az MI a növekedési részvények számára?
  • lufi, vagy tényleg hatékonyságot növel a mesterséges intelligencia?
  • melyek a technológiai legnagyobb előnyei?
  • és a veszélyei?

Az Erste Befektetési Zrt. stratégájával, Miró Józseffel Imre Lőrinc beszélgetett.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás