Előre a sárga úton!

2023.07.14. 12:11 • Erste Kommentár

Erste kommentár

Nem, ez nem arról fog szólni, amire a kedves olvasó gondol. Már csak mi tapossuk a kínai utat, szép lassan mindenki leválik róla. Erről szólnak a mai hírek is. A németek már felszólítják a vállalataikat, hogy óvatosan a kínai beruházásokkal. Mindeközben a kínai tőkét egyre kevésbé fogadják barátságosan Európában. Ez a mi nagy szerencsénk, mert így a lassan „A” tervvé váló „B” terv, vagyis az uniós pénzek helyett az FDI vonzás megtolása sikeres tud lenni. Igaz, így is csak az alacsonyabb hozzáadott értékű beruházások jönnek, sajnos! Apropó, akku gyár és lítium. Az unió ebben is leválni akar. Inkább Latin-Amerikát szeretné partnernek, mint Kínát.

De a sárga út itt nem erre vonatkozik. Hanem arra, hogy kicsit ügyefogyottan, kicsit bénán, de haladnak a piacok a céljuk felé. Ez pedig a másfél évvel ezelőtti történelmi csúcsokat jelenti. Míg az S&P500 és a WIG 6 százalékra van a történelmi csúcstól, a BUX 8 százalékra. Prága lemaradó, a CEZ, a Komercni és a Moneta gyenge teljesítményének betudhatóan. Szóval az még 12 százalékra van a csúcstól, pedig márciusban éppen csak egy karnyújtásnyira volt tőle, s kezet foghat a Nasdaq-kal, ami szintén még ilyen messze van. A DAX viszont újra 1 százalékra van a nem is olyan régi történelmi csúcstól. Szóval még egy picit bóklászunk az úton előre, s meg is érkezünk Ózhoz, hogy aztán egy új világ kezdődjön. Legalábbis tőzsdei értelemben. Annál is inkább, mert a legtöbb index, részvény elég olcsó mostanában. Persze ez az olcsóság akkor igaz, ha bekövetkezik a jó eredmény, amit a piac vár. Ahhoz pedig kell a - várt – fellendülés, mint egy falat kenyér. A héten ehhez kerültünk megint egy picit közelebb.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás