Igaza van-e a Morgan Stanley vezérnek?

2023.07.19. 12:00 • Erste Kommentár

Erste kommentár

James Gorman, a Morgan Stanley tizenkét hónapon belül távozó vezére szerint a kereskedési forgalom és az ebből származó bevételek valószínűleg elérték a mélypontjukat, s a jövő évtől már valószínűleg növekedésre kell számítani. Ezzel magyarázta, hogy a cég a kereskedési üzletágban kisebb bevételekre tett szert, s ugyanakkor egy fényesebb jövőt is jósolt.

Az idei évben az árfolyamok alapvetően emelkedtek a számunkra fontos piacokon. Sőt, az elmúlt napokban Budapesten olyat láthattunk, amire rég volt példa. Nyár derekán, amikor a nyaralási szezon miatt alacsonyabb a részvénypiaci érdeklődés, a forgalom egészen jó, a szokásosnál magasabb értékeket produkál. Mindez egy higgadt emelkedéssel párosul, ami általában jót szokott jelenteni, s összhangban van azzal, hogy a részvénypiac előremutató értékeltsége a BUX és más régiós indexek esetében is olcsónak mondható.

Mindenesetre érdemes megvizsgálni, hogy van e forgalomemelkedés a számunkra érdekes piacokon. Az alábbi grafikonokon a forgalmakra illesztett trendvonalakkal próbáltuk ezt megbecsülni. Az elmúlt egyéves forgalmak alapján határozottan kijelenthető, hogy alapvetően emelkedő trendben van az érték (pozitív együtthatója van az x-nek), ami nyilván a részvényárfolyam-mozgásokkal is összhangban van. Ha pedig a vizsgált országokban elindul, gyorsul a gazdasági növekedés az idei év második felében, vagy jövőre, az további lendületet adhat a piacoknak. Vagyis igaza van az MS vezérnek, sőt, olyannyira, hogy már most – egyéves távlatban - megfigyelhető egy enyhe pozitív változás a piacokon.

BUX

Forrás: Bloomberg, Erste

DAX

Forrás: Bloomberg, Erste

WIG

Forrás: Bloomberg, Erste

PX

Forrás: Bloomberg, Erste

S&P500

Forrás: Bloomberg, Erste

Nasdaq

Forrás: Bloomberg, Erste

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás