Várakozások felett jelentett a Chevron, az olajszektor nyeresége normalizálódott a tavalyi rekord év után

2023.07.24. 10:43 • Erste Kommentár

A Chevron második negyedéves nyeresége kellemes meglepetéssel szolgált. Az amerikai olajipari cég 3,08 dollár részvényenkénti nettó nyereséget ért el a 2,97 dolláros várakozással szemben. Az eredmény 47 százalékkal kisebb, mint a tavalyi második negyedév nettó száma és elmarad az első negyedév 3,55 dolláros egy részvényre jutó profitjától is.

Ugyanakkor azt kell mondani, hogy ez a mostani jelentés némileg megnyugtatólag hat a piacra. A cég termelése a legnagyobb amerikai homokpala mezőről, a Permiánról 11 százalékkal lett magasabb, mint egy évvel korábban és elérte a napi 772 ezer hordót. A cég feldolgozás-kereskedelmi üzletága is hozta a várakozásoknak megfelelő teljesítményt. A régóta esedékes váltás is megtörtént a cég élén, mivel Pierre Breber pénzügyi igazgató nyugdíjba vonul. Utódja Eimear Bonner lesz, aki 24 éve szolgál a cégnél.

Úgy tűnik, az olaj- és gázipari környezet romlása elérte a mélypontját. A tavalyi év rendkívüli nyereséget hozott a szektornak, a fundamentumok azonban a tavalyi harmadik negyedév óta erőteljesen romlottak. A dízel árrés például 2022 októberében még 80 dollár volt hordónként, de az idei második negyedévben 20 dollár alá esett. Az utóbbi hetekben azonban újra erősödni látszik a külső környezet, a dízel árrés jelenleg 25-26 dollár/hordó Európában, és pár dollárral még ennél is magasabb az Egyesült Államokban. Az olaj és gáz ára is stabilizálódott az Atlanti-óceán mindkét partján, a petrolkémiai árrések süllyedése is megállt. Az amerikai kamatemelések végével pedig megkönnyebbülhet a piac, hogy az irányadó dollár kamat nem nő az égig.

Az olaj -és gázszektor idén már nem teljesít olyan jól a tőzsdén, mint tavaly. A Chevron részvényára 2022-ben több mint 50 százalékkal értékelődött fel, míg idén 12 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a részvény értékelése vonzó: a részvények 12,1x P/E és 6,1x EV/EBITDA mutató mellett forognak a 2023-as várt eredményekkel, ami sok mindennek mondható, de drágának biztosan nem. Az elemzők egyébként a Chevrontól szinten maradó teljesítményre számítanak a következő évekre, ami az olaj- és gázipari környezet javulásával jelentős meglepetést is okozhat. A második negyedév során valószínűleg elértük a mélypontot, a fundamentumok pedig a gazdasági aktivitás várható javulásával kedvezőbbek lehetnek. Ez újra a befektetők célkeresztjébe helyezheti a szektor egyik legnagyobb csillagát.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás