Hoppá!

2023.08.18. 11:41 • Erste Kommentár

Tegnap új csúcsra szaladt a BUX index. Akkor most itt van a Kánaán, s indul az új és igazi bikapiac?

A BUX úgy ment új csúcsra mind napon belül (56.503 pont), mind zárásban (56.470 pont), hogy a vezető részvények egyike sem volt új csúcson. Egyedül a Richter van hajszálra ettől az értéktől, vagyis az lehetne a vezető részvény, de valójában és elsősorban az OTP jó teljesítményének köszönhetjük az új csúcsot, na meg a kiugró, vagy legalábbis az átlagot meghaladó forgalmat is.

BUX index

Forrás: Bloomberg, Erste

A DAX május óta háromszor játszotta el az új csúcsra való kitekintést, majd minden egyes alkalommal falsnak bizonyult a kitörés. S ezt egyszer megcsinálta lefelé is az elmúlt hónapokban látott kereskedési sávból. Sőt, most is éppen letörésben van.

DAX index

Forrás: Bloomberg, Erste

Mind a DAX-ról, mind a BUX-ról – az utóbbiról inkább – elmondható, hogy olcsónak tekinthető. Legalábbis ha az előre mutató P/E rátákat nézzük, historikus összehasonlításban.

Mindeközben az OTP túlvettnek mondható. A Richter ugyan nem túlvett, de számos bizonytalansággal találkozunk a részvény kapcsán. Az egyik a rubel kérdés, illetve egyáltalán az orosz kérdés. Az orosz gazdaság ugyanis az általános elmélet szerint még csak most kerülhet igazán bajba. Ugyanis a kisebb szénhidrogén értékesítési volumenek, ráadásul alacsonyabb árakkal találkozva, miközben háborús extra költségek vannak, nem tesznek jót a költségvetésnek. Ez gyengíti a rubelt, ami növeli az inflációt. Ez pedig magasabb kamat- és hozamkörnyezetet eredményez. A megnövekvő tőkeköltség viszont megfojtja a beruházásokat és a gazdasági növekedést. A másik út a költségvetés rendbetételére a megszorítás lenne, az viszont népszerűség romlással jár. Vagyis nem járható út Putyin számára. Ez különben az OTP-t is érinti. Habár az értékelésből (pl. PE) érdemes kivenni – a kockázatok miatt – az orosz operációt. Az USA kapcsán pedig az év vége közeledtével egyre égetőbb lesz a kettős adóztatással kapcsolatos kérdés. Egyelőre csak reménykedünk benne, hogy (i) a magyar államnak sikerül új megállapodást kötni; (ii) ha nem, akkor a Richternek van B terve arra nézve, hogy hogyan lehet megúszni a belépő plusz adóterhet, ami akár jelentős is lehet.

Egy szón mint száz, az új csúcs ellenére sem változott a világképünk. Olcsó a BUX, jó a teljesítmény, de most mégis valószínűbb lehet egy pihenő, akár hasonló kiszúrásokkal, mint a DAX esetében láthattunk az elmúlt időszakban. Valamiféle konszolidáció után, talán egy éves időtávon, pl. ha számos kérdés tisztázódik – amelybe az uniós pénzek is beletartozhatnak, vagy éppen a gazdaság fellendülésének kérdése megoldódik – számítanánk inkább komolyabb igazi új jelentősebb emelkedési hullámra, ahol megjelenhetne páéldául a Richter mint az első vezető részvény, hogy aztán egymást rotálják a vezető részvények abban a mozgásban.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás