E mellett nem lehet elmenni!

2023.08.24. 12:04 • Erste Kommentár

Tegnap újra hatalmas forgalmat láthattunk a magyar börzén, de a BUX emelkedése megállt, pedig az összes blue chip a pozitív tartományban zárt. Az ok az Opus Global egy hónapja tartó szárnyalásának megtörése volt. Ugyanis az elmúlt időszakban, az emelkedésnek köszönhetően a súlya 3 százalék környékére, az Mtel-lel megegyező szintre emelkedett a BUX indexben. Így fordulhatott elő, hogy a hatalmas csökkenés a negatív tartományba húzta vissza az indexet. Különben az elmúlt negyedévek alapján az OPUS idén, akár 100 Mrd forint körüli EBITDA-t is elérhet, amely az első negyedéves tőkehelyzet és a jelenlegi árfolyam alapján 3,2-es EV/EBITDA értéket jelentene. Ez önmagában nem drága, de például ha megnézzük a régiós olajvállaltokat, azok inkább 1,5 és 3-as érték között mozognak (Pl. MOL és OMV 2,9). Na de nem erről akarunk írni, hanem a BUX-ról.

Ugyanis tegnap olyan mennyiségű részvény fordult meg a parketten, hogy ilyenre tavaly január 27. óta nem volt példa. Akkor is csak azért, mert az Oman Oil éppen akkor adta el a részesedését. S a forgalom is magas volt az OTP 9 Mrd és az Opus 5 Mrd forint körüli forgalmának köszönhetően. Szóval a BUX nagy forgalommal, de alapvetően tovább emelkedik, s ez elsősorban az OTP-nek köszönhető, hiszen a Richter megállt a történelmi csúcsnál. Az MTel lassan kúszik fölfelé, de pici a súlya a MOL meg inkább oldalazik, az osztalékvágást követően. Vagyis az index úgy van új csúcson, hogy egyelőre a vezető, a Richter nincs új csúcson, s inkább rotációs emelkedés van az indexen belül. Az is inkább mértékkel. Mindenestre, ha csak a márciusi lokális mélypont óta tartó emelkedést nézzük, akkor az a nagy könyv szerinti mozgás. Kis volatilitással, a 20 napos mozgóátlagig tartó korrekciókkal. Ráadásul a részvények is olcsók. Mégis azért van bibi. Valószínűleg az elkövetkező néhány negyedévben az OTP eredménye ugyan jó lesz, de a sok második negyedéves együtt állás után, azért mégis csak valószínűleg gyengébb, mint amit az első két negyedévben láthattunk. A MOL ugyan javuló eredményt mutathat, de igazándiból csak a szokásos átlag környékére tér vissza. Az MTEL javul, de mérete pici. A Richter pedig valószínűleg jó teljesítményt tud mutatni, de pl. a rubel árfolyam azért mégiscsak meglephet bennünket. Egy szó mint száz, a rekordközeli második negyedévet követően, azért az elkövetkező negyedévek gyengébbek lehetnek a BUX szintjén. Így továbbra is óvatosak vagyunk a középtávú, néhány hónapos teljesítmény tekintetében. Pláne annak fényében, hogy pl. a tegnap napvilágot látott beszerzési manager indexek sem sikerültek fényesre. Mind az EU-ban, mind az USA-ban gyengék lettek a számok. (Nem, nem mondunk ellent a tegnap leírtaknak. Nem várunk összeomlást a gazdaságokban, de az a dicső fellendülés, amit korábban várt a piac, mostanra, azért nagy valószínűséggel nem lesz meg.)

 

 

Ábra: BUX index 
Forrás: Bloomberg, Erste

 

Ábra: Ipari Beszerzési Manager Indexek
Forrás: Bloomberg, Erste

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás