Látszat és valóság!

2023.08.25. 12:20 • Erste Kommentár

Ma délután négy óra után öt perccel kezdi meg beszédét Jerome Powell Jackson Hole-ban. A fél világ erre figyel. Annál is inkább, mert az elmúlt években alapvetően szélsőségesre sikerültek ezek a beszédek. Tavaly például nagyon szigorú lett, s így ugyan már a beszéd előtt 2 százalékot esett a piac, azért az azt követő öt napban is tudott még 5,5 százalékkal lejjebb ereszkedni.

Most viszont, sokan arra számítanak, hogy inkább középre fog helyezkedni. Nem lesz sem laza, sem szigorú amit mondani fog. Mi is így látjuk. Valószínűsítjük, hogy inkább azt fogja sugallni, hogy nem lesz több kamatemelés ebben a kamatemelési ciklusban, de az elért kamatszint tovább fenn marad, mint amit a piac vár. Ez összeségében enyhén negatív lehet a piacok számára. Mindenesetre most úgy látszik, hogy az amerikai gazdaság jól van, a GDP növekszik, az infláció csökken. Aztán meglátjuk majd mit hoz a valóság.

A forint mozgásának is két olvasata van. Látszólag nem túl erős, hiszen az EURHUF keresztárfolyam beragadt valamivel 380 felett. Ha a gyenge GDP-t és a csökkenő kamat környeztet (MNB effektív kamatrátája) nézzük akkor nem is olyan rossz, de azért mégsem tűnik erős viselkedésnek.


Ábra: EUR/USD és EURHUF korrelációja (EURUSD fordított tengely)
Forrás. Bloomberg, Erste

Viszont ha azt nézzük, hogy a dollár erősödése mellett következik be ez a mozgás, akkor ez egy nagyon komoly változás. Ugyanis a múltban a dollárerősödésre, mint kockázatkerülésre, a forint gyengült, mint ahogy pl. a zloty is gyengült az elmúlt egy hónapban. Most viszont, pont az augusztus eleje óta bekövetkező hozamemelkedéssel párhuzamosan, megváltozott a minta. Ez pedig „brutális erőt” jelent. Az USA tekintetében nagyjából egy hónapja vált egyre világosabbá, hogy a gazdaság relatíve jól teljesíthet, miközben az infláció egyre közelebb kerül a normálishoz (persze majd egyre nehezebben). Vagyis Amerika pipa. Viszont a német gazdaság szenved. Szóval olyan, mintha a magyar gazdaság inkább a jól teljesítő amerikaihoz kötődne inkább, mint a gyengélkedő némethez (GDP -0,6 százalék a második negyedévben év per év). Pedig nem így van. Míg az első helyen lévő Németországba tavaly mintegy 38 Mrd dollár (25 százalék) értékben exportáltunk termékeket, addig a tízedik helyen lévő USA-ba, csak valamivel több, mint 5 Mrd dollár (3,5 százalék) értékben. Mindenestre érdekes a korábbi korreláció feltörése, s kérdés, hogy meddig marad ez így, meddig marad ez a relatív erő. Mindenestre ez most azt sugallja, ha netán változna az EUR/USD kurzus iránya, akkor akár komolyabb forinterősödés is bekövetkezhetne az euróhoz képest.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás