Egy falat kenyér

2023.09.01. 11:08 • Erste Kommentár

A második negyedéves GDP számok alapján beigazolódott a sejtés. Nagyobb a baj, mint gondoltuk. Ugyanis a mezőgazdaság nélkül, amely hatalmast növekedett, 4 százalék lett volna a visszaesés. A 68 százalékkal növekvő mezőgazdaság, amely 1,7 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéshez, „mentette meg" a második negyedévet. Az agrárium olyan nagyot növekedett a tavalyi mélyrepülés után, hogy még a 2021 második negyedévi adatot, amely normál évnek tekinthető, meghaladta 9 százalékkal.

Ha a GDP termelésben nem volt köszönet, akkor a felhasználásban sem. Ugyanis azon belül az állóeszköz-felhalmozás 15,6 százalékkal esett vissza. Ez pedig a jövőbeli növekedésre lesz komoly kihatással. Vagyis úgy kellenének az uniós források, mint egy falat kenyér. S igen, éppen a határidő lejárta előtt kérte a kormány a 9,6 Mrd eurós RRF hitelkeretből a 3,9 Mrd eurót, amelyet 2026-ig kell elkölteni, ha az EU jóváhagyja a folyósítást. Erre a döntésre pár hónapot várnunk kell.

Na és ilyen környezetben, ilyen adatok mellett, ma este jön a Moody’s az adósságunk minősítésének felülvizsgálatával. A jelenlegi minősítés Baa2, azaz két fokozattal éppen a befektetői kategóriában vagyunk, s a kilátásunk is  stabil. Na, ez a stabil kilátás kerülhet a negatív tartományba ma este. Ráadásul a lépés azt is jelentené, hogy ha a folyamatokat nem sikerülne megfordítani, akkor a következő felülvizsgálatnál akár egy leminősítés is jöhet. Így a forint olyan lett, mint egy kiskutya, amely rohangál a gazdi körül. Míg Virág Barnabás, MNB alelnök szavaira erősödött a forint a régiós devizákhoz képest. Az elmúlt két nap negatív hírei átlökték a másik oldalra.


Forrás: Bloomberg, Erste

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás