A vártnál kisebb lehet az Arm tőzsdei bevezetése

2023.09.06. 09:40 • Erste Tízórai

Az eddig vártnál alacsonyabb, de így is az év legnagyobb tőzsdei bevezetése lehet az Arm Holdings IPO-ja, derül ki az amerikai tőzsdefelügyelet számára küldött leveléből. A chiptervező vállalat 95,5 millió darab részvényt fog kereskedésre bocsátani, méghozzá 47-51 dollár közötti árfolyamon. Ez 4,49-4,87 milliárd dollár közötti tőkebevonást jelentene, míg korábban inkább 8-10 milliárd dollár körüli összegről szóltak a tervek.

Ami a vállalat értékelését illeti, a kibocsátani tervezett 95,5 millió darab papír kevesebb, mint az összes részvény 10 százalékát tenné ki, 51 dolláros részvényárfolyam mellett körülbelül 54,5 milliárd dolláros lenne a vállalat piaci kapitalizációja, melynek több, mint 90 százalékát a SoftBank birtokolná. Ez valamelyest elmarad az Arm által korábban becsült 60-70 milliárd dollár közötti értékeltségtől.

A kisebb méretű kibocsátás annak köszönhető, hogy a SoftBank az eddig gondoltnál nagyobb arányt szeretne birtokolni a vállalatból. Az Arm még változtathat a pontos számokon, előreláthatólag szeptember 13-án fogja bejelenteni az IPO végleges kondícióit, míg a tőzsdei kereskedés ennek másnapján indulhat meg.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás