Fellélegezhetünk?

2023.09.07. 10:33 • Erste Kommentár

Jó lett a júliusi ipari termelés. Év per év alapon, és naptárhatással kiigazítva „csak” 2,5 százalékkal csökkent, ami 2,8 százalékos emelkedést jelent hó per hó alapon. A statisztikai hivatal kiemeli, hogy a gépjárműipar jól, míg az elektronikai ipar gyengén teljesített. Így alakult ki a relatíve jó érték.

Forrás: KSH, Erste

A közlekedési eszköz és az elektromos készülékek gyártása húzta a termelést, míg az elektronika, a számítógép elektronika viszont visszahúzta. Ez erősen korrelál a német új rendelésállománnyal, ahol a gépkocsigyártásban láthattunk egyedül javulást (2,7 százalék), míg a legnagyobb visszaesés a számítógép és az elektronikus illetve optikai termékekben volt (23,6 százalék). Kivételt képez az elektromos készülék gyártás, amelybe pl. a nyár elején indult iváncsai akkumulátorgyár is beleszámít. Többet nyilván a részletes adatokból tudhatunk majd meg, egy hét múlva.

Mindenesetre a gépjárműgyártás, amely még növekszik az európai kereslet miatt, szintén gellert kaphat a kínai lanyhulás által, ahol az import – a márciusi föltámadástól eltekintve – gyakorlatilag egy éve mélyrepülésben van. Ha ez így folytatódik, az kihatással lehet a német autógyártókra, s ezen keresztül a magyar ipari termelésre is. S lehet, hogy akkor még az akkumulátorgyárak sem mentik meg az iparunkat. Mindenesetre most örülünk, de figyelő szemeinket azért továbbra is érdemes a kínai gazdaságon és az európai gépkocsikeresleten tartanunk.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás