Mi van?!

Tegnap jól megkavarták a magyar piacot a felszólalók, az egyébként is negatív nemzetközi hangulatban. Míg Varga Mihály pénzügyminiszter a bankadó esetleges emeléséről és a támogatott hitelek támogatásának felülvizsgálatáról beszélt, addig Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető később azt mondta, hogy a kormány nem tervez ilyen lépést, hiszen a gazdasági növekedés eléréséhez szükséges a bankok hitelezésének fenntartása.

Szóval most vakarjuk a fejünket! Az biztos, hogy a költségvetési folyamatok nem jók. Egyrészt az ÁFA bevételek elmaradnak a várakozásoktól, másrészt az uniós pénzek sem jönnek úgy, ahogy az a tervekben szerepelt. Csak az utóbbi mintegy 800 milliárd forintos extra lyukat ütött augusztusig a költségvetésben, amely az eredményszemléletű elszámolásban nem feltétlenül jelenik meg. Mivel folyó fizetési szemléletben már közelítjük az éves terv 100 százalékát, ezért egy csodával érne fel, ha teljesülne az idei hiánycél, pláne a gyengélkedő ÁFA bevételek, a fogyasztás mélyrepülése mellett. Így makroelemzőink szerint a kormány az októberi felülvizsgálatnál 4,5 százalék környékére emelheti meg a hiánycélt, s további költséglefaragások is jöhetnek. S persze benne van az is, hogy további bevételek után néznek. S itt jön képbe egy esteleges bankadó emelés.

Viszont eléggé Janus-arcú ez az egész dolog. Ugyanis az elmúlt hónapokban mintha felismerte volna a kormány, hogy fontos nem csak a bankrendszer, hanem a cégek egészséges, kiszámítható adóztatása, s fontos, hogy ne csak kínai működő tőke jelenlenjen meg a gazdaságban – lásd Magyar Telekom bejelentés a minap. A tegnapi pénzügyminiszteri elképzelés komoly visszalépést jelentene ebből az irányból.

Ez az egész dolog jól mutatja, hogy a gazdasági bizonytalanságok miként tudnak nagyon direkt módon megjelenni a vállalatok életében még akkor is, ha a munkanélküliség jól alakul, s a cégek alapvetően jól működnek. Ezért magas a részvénypiaci kockázati prémium. S mivel a kockázatmentes hozam sem nevezhető alacsonynak, ezért a tőkeköltség is magas, ami – az amúgy nagyszerű – vállalati pénzáramokat nagyon leértékeli. Így alakulhat ki az, hogy a cash flow alapú vállalati célárfolyamok alapján pl. a magyar piac alapvetően jól árazottnak tekinthető, vagy talán még egy kicsit túlárazottnak is, miközben az egy-két évre előremutató P/E-k alapján jelentős (~40%) diszkonttal forog. S úgy tűnik, hogy a CF alapú szemlélet a nyerő.

De próbáljuk megválaszolni az eddig fel nem tett kérdést is! Menyibe fájhat egy esetleges bankadó az OTP-nek? Ha csak egyszeri, egy éves hatásról beszélünk, s például 100 milliárd forintos terhet dobnak a bankok nyakába, akkor egy naiv, kb. piaci részesedés arányos résszel kalkulálva ez 20 milliárd forint. Ha pl. a Portfolio által vízionált, a GDP ~2 százalékára rúgó 1600-1800 milliárdos eltérést kell eltüntetni, s ha a Virág Barnabás által elmondott 627 milliárd forint plusz kamatjövedelemből indulunk ki, amelyből az állam szeretne pénzt elvenni, akkor ez az összeg a teljes bankrendszerre nézve (figyelembe véve az egyéb kamatjövedelmek csökkenését is), néhány száz milliárd forintra is rúghat. Ez alapján az OTP-t sújtó elvonás egy ilyen döntés esetén 20-100 milliárd forint lenne. Mindeközben a cég piaci kapitalizációja cirka 250 milliárd forinttal csökkent a tegnapi napon. Ez vagy egy ilyen méretű egyszeri, vagy egy 40 milliárd forint körüli, de az elkövetkező években is fennmaradó adót áraz. Ez különben a teljes bankrendszerre nézve éves mintegy 200 milliárd forint körüli bankadó emelést jelentene, míg az előbbi egyszeri, átmeneti adóemelést figyelembe véve az 1000 milliárd forint környékén lenne. Ezt nem tartjuk valószínűnek, ha egészséges, növekvő gazdaságot akarunk látni az elkövetkező években is.

Még valami! Ha tőkés vagyok, s bár jó profitot érek el, de azt mindig elveszik, akkor egy idő után nem fogok erőlködni. Hiszen számomra a végeredmény mindig ugyanaz a negatív kimenetel. S ez a magas kockázati prémiumban, ez által a magas tőkeköltségben, s magas tőkemegtérülésben jelenik meg. Ha pedig az nem elérhető, akkor nem fogok beruházni. Az pedig lefékezi a gazdasági növekedést, s ennek már láttuk az eredményét a XX. század végén.