Zajlik az élet

2023.09.25. 12:45 • Erste Kommentár

Miközben az OSIRIS-REx visszajött a Bennu aszteroidáról, amely – akárhogy is – az Androméda törzs című filmet juttatja az eszünkbe (az 1971-es hatalmas moziélményre gondolok), s miközben az is kiderült a Webb űrszonda méréséből, hogy a világegyetem tágulásával továbbra is van egy kis probléma, mi itt Magyarországon sokkal földhözragadtabb dolgokat próbálunk megfejteni. Nevezetesen azt, hogy mire készülhet a kormányunk a ma kezdődő parlamenti ülésszak alatt.

Ha csak a gazdaságra és a tőzsdei cégekre gondolunk, sikerült néhány nap alatt teljes zavart kreálni a fejünkben az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal. Ezekből pedig az körvonalazódik, hogy valószínűleg több terv létezik. Az egyiket a pénzügyminisztériumban dolgozhatták ki, míg a másikat a gazdaságfejlesztési minisztériumban. Az előbbi kisebb hiánycél emeléssel – talán valahova 4,5 százalék környékére, további költséglefaragással és esetlegesen több adó beszedéssel számolhat. A másik nagyobb hiánycél emeléssel – talán valahova 5-6 százalék közé, az állami cégektől beszedendő több bevétellel, s valószínűleg itt is valamiféle költséglefaragásokkal számol, olyanokkal, amelyek a gazdasági növekedést nem sértik.

A két miniszter valószínűleg teljesen más feladatot kapott. Az egyiknek a költségvetés egyensúlyán, míg a másiknak a minél nagyobb növekedés elérésén kellett dolgoznia a nyár folyamán. S talán valamiféle szerencsétlenség folytán, vagy más egyébnek köszönhetően előbb kezdtek el beszélni a tervekről, s így zavart okoztak a rendszerben. Vagy az is lehet, hogy így volt megtervezve, de – valljuk be – ez nem tűnik olyan jónak, ha egyáltalán igaz a feltételezésünk.

Egyszerűen azért problémás, mert a két terv páhuzamos, s ilyen módon való meglebegtetése valójában csak a bizonytalanságot növeli. A tervek megvalósításától függően vagy a forintnak lesz rosszabb a helyzete, ami talán magasabb kamatpályát is eredményezhet s hat ki ezen keresztül a növekedésre, vagy pedig a bankoknak lesz rosszabb a helyzete, ami viszont az alacsonyabb hitelezésen keresztül a növekedési kilátásokat rombolhatja, s ezen keresztül hathat ki a forint árfolyamára. Itt a mértékeken, az elsődleges és másodlagos hatásokon van a hangsúly. Akárhogy is van, a szétcsúszott költségvetéssel csinálni kell valamit, s biztos nem elég csak a hiánycélokat megemelni.

Mindez együtt egyelőre csak a bizonytalanságot növeli, ami alapvetően nem kedvez sem a forintnak, sem pl. az OTP részvények árfolyamának. Pedig arra azért már hónapok óta lehetett számítani, hogy a költségvetési hiány növekedésére előbb vagy utóbb valamiféle választ kell adni, viszont a kockázatokat csak most árazták, árazzák be a befektetők. Ezen persze fordíthatnak egy-két héten belül, amikor vélhetően megtudjuk a részletesebb terveket, s addigra remélhetőleg az is eldől, hogy milyen utat választ a kormány. Addig viszont nagy valószínűséggel marad a bizonytalanság.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás