Goodbye ikerdeficit!?

2023.09.26. 12:02 • Erste Kommentár

Ma materializálódott az, amit eddig is sejtettünk. 690 millió eurós többletet mutat a folyó fizetési mérleg a második negyedévben. Ezzel az első félévet cirka 100 millió eurós többlettel zártuk. Igaz, ez kevesebb, mint a piac által várt többlet, de így is 6 éve nem látott szintre emelkedett a pozitívum a második negyedéveben.

Forrás: Bloomberg, Erste

Valószínűleg az elkövetkező negyedévekben az enyhén javuló belső fogyasztásnak is köszönhetően és a talán gyengébb kereskedelmi többlet miatt már kisebb pozitívumot fogunk látni – s remélhetőleg nem negatívumot. Szóval ugyan nullszaldó körül alakulhat a folyó fizetési mérleg, de talán a pozitív tartományban. S ezzel túl lehetünk egy komoly ikerdeficites perióduson. A romlás különben a kereskedelmen keresztül jöhet be, például javuló belső fogyasztás és emelkedő gázár, s esetlegesen a romló kínai, s ezen keresztül német konjunktúra miatt. Mindenesetre most inkább a fent vázolt plusz nulla látszik valószínűnek.

Ha pedig nincs ikerdeficit, akkor a forintnak sem kellene gyengélkednie. Pláne akkor, ha sikerül tartani legalább a jövő évi hiánycélt, s becsúszni a 3 százalék alá. Ez még kérdéses, mint ahogy az idei hiány alakulása is. Mindenesetre Varga Mihály és a miniszterelnök is optimistán beszélt a hiánycél tartásáról, habár a piac továbbra is a sötétben tapogatózik. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hitelezés felpörgetésén van a hangsúly, ennek érdekében a bankszövetség kidolgoz egy tervet az elkövetkező hét folyamán. Azt gondoljuk, hogy ez nehéz kérdés a várhatóan közép szinten beragadó infláció, és az ennek megfelelő, sőt az eddiginél szigorúbb hozamkörnyezet mellett.

Egy szó, mint száz, a gazdaságpolitika a növekedés irányába mutat, s ezen keresztül kívánja elérni az egyensúlyt. Ugyanakkor a lakáscélú hitelek esetleges felpörgetése nem feltétlenül a külső egyensúly irányába mutat, hiszen ennek jelentős import vonzata is lehet.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás