Fed jegyzőkönyv: A túlszigorítás kockázata is felmerült

2023.10.12. 09:27 • Erste Reggeli

Tegnap jelent meg a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, amelyben először merült fel igazán nagy hangsúllyal a „túlszigorítás” kockázata a jegybank tisztviselőinek részéről.

A jegybankárok egyetértettek abban, hogy továbbra is restriktív monetáris politikára van szükség, ráadásul még egy jó ideig, hogy az infláció fenntartható módon elérje a 2 százalékos jegybanki célt. Kijelentették azt is, hogy a jelenlegi helyzetben a Fed megengedheti magának az óvatos megközelítést, azaz nincsenek „emelési kényszer” alatt. Sőt, odáig mentek, hogy a jelenlegi 5,25-5,5 százalékos kamatsávról történő további szigorítás kockázatait is mérlegelni kell, a tisztviselők elsősorban továbbra is a beérkező makroadatokra fognak koncentrálni az esetleges változtatás szükségességét illetően.

Ezzel együtt a döntéshozók többsége (12-en a 19-ből) további egy 25 bázispontos szigorítást jelzett előre az idei év végéig, ami szerintük „valószínűleg helyes lehet”, míg voltak olyan jegybankárok, akik szerint már a jelenlegi szint is kellően visszafogja a gazdaságot az infláció letöréséhez.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás