Pozitív fordulat az Intelnél

2023.10.27. 09:49 • Erste Tízórai

A chipgyártó tegnap tőzsdezárás után tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését. A bevétel 14,2 milliárd dollár lett, ami éves szinten 8%-os csökkenést jelent, de meghaladja a várt 13,5 milliárdot. A nyereség az egy évvel ezelőtti 37 cent után 41 cent lett részvényenként, jelentősen felülmúlva a várt 21 centet.

A jó eredményhez hozzájárult, hogy az Intel 2023-tól változtatott a könyvelésén, és meghosszabbította egyes termelőgépeinek hasznos élettartamát, aminek eredményeképp az idei évben elszámolt értékcsökkenés 4,2 milliárd dollárral lesz kevesebb. Emellett a vállalat komoly költségcsökkentésbe kezdett, éves összevetésben 15%-kal vágták vissza a működési költségeket.

A vállalat vezérigazgatója szerint a számítógépes chipek piaca túl van a legrosszabb időszakon, és fokozatosan javulhat a helyzet. A negyedik negyedévben 14,6-15,6 milliárd dolláros bevételre számít a vezetőség, ami magasabb, mint a 14,35 milliárdos konszenzus. Az egy részvényre jutó nyereség pedig 44 cent lehet, am szintén felülmúlja az elemzők által várt 31 centet.

A befektetők pozitívan fogadták a híreket, az árfolyam közel 8%-ot emelkedett a tőzsdezárás utáni órákban.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás