Ez durva lesz!

2023.10.27. 13:28 • Erste Kommentár

Az elmúlt időszakban a magyar eszközök alapvetően felülteljesítőknek látszanak. Érdemes megállni egy pillanatra, és megnézni, hogy mit láthatunk a magyar piacon.

Ha egyéves távon tekintünk például a BUX-ra, már akkor szembetűnik a felülteljesítése.

Forrás: Bloomberg, Erste

Ez a felülteljesítés idén március végén, április elején kezdődött. Akkor, amikor az infláció csökkenésével egyre világosabbá vált, hogy az effektív kamatráta, ami addig 18 százalék volt, csökkenésnek fog indulni. Ez meg is kezdődött májusban.

Forrás: Bloomberg, Erste

Az április-júliusi időszakban valójában csak együtt mozogtunk a régióval és a világ nagy részvénypiacaival.

Forrás: Bloomberg, Erste

Augusztus óta viszont mintegy 5 százalékot emelkedtünk, s ezt azóta őrizzük egy helyben való toporgással, miközben az itt felsorolt régiós indexek illetve a DAX és az S&P500 mind a negatív tartományban vannak.

Mindeközben pedig továbbra is az egyik legolcsóbb piac vagyunk a világon, legalábbis az előremutató P/E értékeltség alapján.

Indexek P/E értékeltsége a jövő évi várható eredmények alapján

Forrás: Bloomberg, Erste

Miért is vagyunk felülteljesítők, s miért nem megy jobban a magyar piac, ha már a világ felfedezte értékeinket? Milyen faktorokat láthatunk?

  • Magyarországon kamatcsökkentés van, míg a világban most ér véget a kamatemelés (a lengyeleket kivéve). Ez pozitív.
  • Jövőre, sőt már mostanában megjöhet a gazdasági növekedés. Ez akkor lesz igazán igaz, ha netán az uniós pénzek is megérkeznek. Az elmúlt hetek hírei és mind a két fél nyilatkozatai alapján ennek megnőtt az esélye.
  • A vállalati profitok rekord értéken, vagy annak közelében vannak, s további javulás várható az elkövetkező években.
  • Mint az előbb már láthattuk, mindeközben a magyar piac nagyon olcsónak tekinthető historikus kontextusban.
  • A magyar kormány stratégiát váltott. A gazdasági növekedés érdekében elengedi, illetve csökkenti a különadók legalább egy részét. Ez mindenkinek, a kormánynak és a cégeknek (na meg a lakosságnak) is az érdeke.

Vagyis ahhoz, hogy meginduljon egy komolyabb emelkedés a részvénypiacon, elsősorban a következők valamelyike kellene:

  • A világ piacainak megnyugvása. Ehhez a kötvények medvepiacának kellene véget érnie, ami már közel lehet.
  • Az EU-s pénzek áramlásának megindulása, aminek, mint az előbb már említettük, jó esélye van cirka egy hónapon belül.
  • Nyilván a háború (háborúk) véget érése is sokat segítene.

A magyar részvények közül egyelőre egyik blue-chip sincs történelmi csúcson, s a BUX is ez alatt az érték alatt van. Egy egészséges emelkedés pedig általában úgy néz ki, hogy az index úgy megy új csúcsra, hogy van egy vagy több vezető részvény, ami történelmi csúcsokat üt. Erre rövidtávon a Richter az egyik legesélyesebb részvény, míg hosszabb távon ilyen például az OTP, de a MOL részéről sem lehetetlen a dolog. A Magyar Telekom – még ha nagyon jónak tartjuk is – azért jóval messzebb van ettől.

Ha pedig a piac értékeltségét nézzük, s annak esetleges visszatérését a korábbi normál szintre – le se merjük írni – 100.000 pontos index értéket jelentene! (56.800 * 9,75/5,53 = BUX * PE most/PE sokéves átlag).

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás