Nem emelt a Fed, sőt lehet, hogy nem is fog?

2023.11.02. 09:33 • Erste Reggeli

Tegnap, magyar idő szerint este hétkor tette közzé kamatdöntését a Fed, melyben az eddigi, 5,25-5,5 százalékos szinten tartották az alapkamatsávot. Az utána következő sajtótájékoztatón Jerome Powell jegybankelnök tartózkodott attól, hogy konkrétumokat mondjon a jövővel kapcsolatban.

Powell elmondta, hogy a megemelkedett kötvényhozam segíti a Fed munkáját és csökkenti az újabb szigorítás szükségességét. Elképzelhető, hogy nem lesz szükség további emelésre, majd Powell saját véleményét hangsúlyozva elmondta, hogy ő még nem győződött meg teljesen arról, hogy eléggé restriktív a jelenlegi monetárispolitika ahhoz, hogy fenntarthatóan leszorítsa az inflációt a 2 százalékos jegybanki célra.

Amikor arról kérdezték, hogy a jegybankárok többsége továbbra is emelést vár-e az év végéig, Powell azzal válaszolt, hogy ez egy jogos kérdés, amit fel kell tenniük saját maguknak, „Szükséges-e tovább emelnünk?” – mondta. A pénzügyi kondíciók az utóbbi hónapokban szignifikánsan szigorodtak Powell szerint, míg a Fed korábbi kamatemelései lefelé nyomják a gazdasági aktivitást és az inflációt is, azonban szerinte a szigorúbb monetáris politika hatása még nem teljesedett ki.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás