Nem egyezik meg a nagybankok kamatvárakozása

2023.11.13. 09:09 • Erste Reggeli

Különböző véleményen van a Morgan Stanley és a Goldman Sachs a Fed alapkamat-pályáját illetően. Míg az előbbi bank elemzői úgy vélik, hogy a jegybank eddigi kamatemelései kellően lelassítják a gazdaságot, aminek következtében már jövő év júniusában belekezd a kamatvágásokba a Fed. Majd szeptembertől minden ülésen 25 bázisponttal csökkentenék az irányadó kamatokat, melynek következtében 2025 végére 2,25-2,5 százalékra csökkenne az alapkamatsáv.

A Goldman Sachs szakértői ennél jóval enyhébb monetáris lazításra számítanak: az első kamatvágás csak 2024 utolsó negyedévében jöhet szerintük. Ezt követően negyedéves ütemben folytatódnának a 25 bázispontos vágások, amely végén, 2026 közepére 3,5-3,75 százalékon stabilizálódnának a kamatkondíciók.

A központi bank legutóbb szeptemberben tette közzé dot-plotját, amelyben a várható kamatpályát projektálták a jegybankárok. Ez sokkal inkább a Goldman előrejelzéséhez áll közel, ugyanis a Fed előrejelzése szerint 3,9 százalék lehet az alapkamat 2025 végén (ami a 3,75-4 százalékos kamatsávot jelentené). A jegybankárok a decemberi kamatdöntő ülés során új dot-plotot készítenek.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás