Bár nem látszik, …

2023.11.21. 11:15 • Erste Kommentár

Bár nem látszik, de kicsit azért izgatottak vagyunk. Ma jön az Nvidia negyedéves eredménye, s az Európai Bizottság is dönthet a Magyarországnak szánt pénzek sorsáról.

Az Nvidia ma este piaczárás után teszi közzé eredményét. A cég, amely a legutóbbi 20 negyedéves eredményközléséből 19 esetben lepte meg a piacokat a várakozásoknál jobb eredménnyel, ma – az elemzői várakozások szerint – 16,2 milliárd dollár árbevétel mellett 7,2 milliárd dollár profitot fog szállítani, legalábbis a FactSet gyűjtése szerint. A Bloomberg által gyűjtött várakozások még ezt is meghaladják kicsivel. S mindez jelentősen meghaladja a tavalyi 5,9 milliárdos bevételt és 680 millió dolláros profitot, ami különben egy gyengébb negyedév volt. Mindenesetre a részvény történelmi csúcson, 504,09 dolláron várja a mai nyitást és a zárás utáni eredményt. Ez pedig idén 255 százalékos áremelkedést jelent, amivel valamivel több mint 8 százalékponttal járult hozzá az S&P500 18 százalékos idei emelkedéséhez.

A másik dolog, ami izgat bennünket, a ma várható bizottsági döntés az RRF pénzek kapcsán. A korábbi közel 10 milliárd eurós hitelből és 5,8 milliárd támogatásból végül egy sovány 0,7 milliárd támogatás maradt a RePowerEU keretében és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitelre tartottunk igényt. Ha az év végéig nem kapnak zöld utat ezek a pénzek, akkor azokat a szabályok szerint elbukjuk. A várakozás szerint ma végre pozitív döntés születik, s ezeknek a pénzeknek a lehívását akár pár hónapon belül is megkezdhetjük. Az elkövetkező napokban, hetekben várjuk a 13 milliárd eurónyi pénz felszabadítását a kohéziós alapok tekintetében is. Mind a két dolog kapcsán fontos lenne a jóváhagyás. Nem kell magyaráznunk, hogy miért. (pl. a jövő évi növekedést is determinálnák ezek a pénzek.) Mindenesetre egy estleges „enyhülés” Magyarországgal szemben valószínűleg komoly pozitív hatást hozna a magyar eszközök megítélésében. Jó példa erre a lengyel piac. A választások kapcsán borítékolható EU-s pénz újraindulás több mint 10 százalékos felértékelődést hozott a WIG indexben mostanáig. Az EU-s pénzekkel kapcsolatos korábbi összefoglalót itt olvashatja.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás