Egy kis statisztika

2023.11.28. 11:41 • Erste Kommentár

Az év vége közeledtével nem csak az amerikai költekezés, de az év végi teljesítmény is téma szokott lenni. Ezért készítettünk egy kis statisztikát az S&P500 és a BUX indexre is. Megnéztük különböző időtávokon, különböző évektől, hogy átlagosan hogyan viselkedtek az indexek a november 28. és december 31. közti időszakokban.

Forrás: Bloomberg, Erste

Mint a fenti ábrán jól látható, különböző évektől vizsgálva az S&P500 index teljesítményét 0,8-1,2 százalék közötti emelkedéseket kapunk, s tipikusan az esetek kétharmadában következett be emelkedés. Az is kiolvasható ebből a statisztikából, hogy az arányok alapvetően 1980-tól emelkedő pályán vannak.

Forrás: Bloomberg, Erste

A BUX esetében nem áll rendelkezésünkre ilyen hosszú idősor, csak 1991-től tudjuk vizsgálni a változásokat. Azt is láthatjuk, hogy az index újkori történetében az első 10 év olyan jól sikerült (tízszeres emelkedés tíz év alatt), hogy még mai napig is jelentősen eltéríti az adatokat fölfelé, hiszen 1991-től vizsgálva az ünnepi időszak változását, az elmúlt 32 évre még mindig 2,8 százalék az átlagos emelkedés. Míg a 2000-es évektől vizsgálva az átlagokat már az S&P500 indexhez nagyon hasonló adatokat kapunk.

Ha pedig erre a két indexre nézünk technicista szemmel, akkor az S&P500 mintha egy kicsit túlvett lenne, míg a BUX gyengélkedik. A piaci forgalmak alapvetően alacsonyak. Így könnyen lehet, hogy az elkövetkező hetekben egy lecsorgást fogunk látni alacsony forgalom mellett. Aztán az év vége utolsó napjaiban azért lehet, hogy mégis összejön az a szokásos kis emelkedés.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás