Örök élet

2023.11.29. 11:03 • Erste Kommentár

Sajnos egyelőre még nem értük el az örök élet lehetőségét, de biológus barátom szerint hamarosan ez is meglesz. Hiszen van jó pár állat, ami nem öregszik, s csak „balesetben” pusztul el. Na, a biológia annak a határán áll, hogy ezt az öregedés problémát megoldja. Állítólag ez még a mi életünkben, azaz az elkövetkező talán 20-40 évben meglesz. Onnantól már csak arra kell figyelnünk, hogy ne üssön el az autó, vagy ne kapjunk el valamiféle halálos betegséget. Ezekre a problémákra marad pl. a felhőbe költözés. Az viszont valószínűleg már egy kevésbé vidám élet lesz.

Szóval nincs örök élet, s tegnap szomorú hír érkezett. Nem sokkal a piac zárása előtt jött a bejelentés, hogy Charlie Munger, a Berkshire Hathaway társelnöke, Warren Buffett barátja és 60 éven keresztül partnere a cégépítésben, 99 éves korában elhunyt egy kaliforniai kórházban. Így a 93 éves guru egyedül maradt befektetéseivel. Pedig az alelnök még nem is olyan rég, november elején, több mint két órán keresztül válaszolt otthonában az újságírók kérdéseire.

Charlie Munger halála rávilágít arra, hogy (még) nem vagyunk örökéletűek. S egy olyan cég vagy befektetés esetén, ahol a vagyonkezelő személye alapvetően meghatározza a teljesítményt, a szokásos piaci kockázatokon túl, még az olyan kockázatokkal is meg kell küzdeni, hogy az eddigi alapkezelőnk esetleg nincs tovább, s valaki más viszi tovább az üzletet. Ez nyilván más jövőbeli pénzáramot jelent a legtöbb esetben, azaz akár hatalmas árfolyamváltozást is okozhat.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás