Felemás termeléscsökkentési döntés az OPEC ülésen, az olaj maradt a korábbi alacsonyabb árszinten

2023.12.01. 10:24 • Erste Tízórai

A nyersolaj árjegyzése a tegnapi, napközbeni alacsonyabb szinten maradt ma reggel. A piac emészti a csütörtöki virtuális OPEC+ tanácskozás döntéseit, melyet a befektetők és az elemzők zavarodottsággal és szkepticizmussal fogadtak. Egyrészt a tagállamok napi 900 ezer hordó többlet termeléscsökkentést fogadtak el, ezt azonban nem az OPEC egységesen ajánlotta fel, hanem a tagállamok egyesével, önkéntes alapon jelentették ki. Az elemzők szerint ez azt mutatja, hogy Szaúd-Arábiának, a kartell de facto vezetőjének, nem sikerült egységes álláspontot kialakítania a szervezeten belül. Angola már jelezte is, hogy nem fogadja el a számára kijelölt kvótát. Szaúd-Arábia 2024-ben is tartja a napi 1 millió hordós kisebb kihozatali szintet, míg Oroszország az önkéntesen vállalt napi 500 ezer hordó mellett további napi 300 ezer hordóval csökkentené a kibányászott kőolaj mennyiségét. Érdekesség, hogy Brazíliát fel fogják venni az OPEC-be – a Latin Amerikai ország tavaly 3,92 milliárd dollár értékben exportált kőolajat. A tegnapi adatok szerint egyébként az Egyesült Államok kőolaj termelése napi 13,2 millió hordóval csúcsot döntött novemberben.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás